Az új ügyfelek kihasználják a kedvező feltételeket, és kétharmaduk már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad erre.

A felmérést Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) készítette, amiből kiderül, hogy a válaszok alapján az előfizetők csaknem 90 százaléka utólag is elégedett a határozott idejű szerződésekkel. A tavaly szerződött előfizetők több mint fele viszont nem hallott arról, hogy a hűségidő leteltével kérheti a kedvezményesen vásárolt készülék kártyafüggetlenné alakítását, tízből pedig csak hatan tudták, hogy készülékvásárlás nélkül csak 1 év hűségidőt kell vállalni.

A megkérdezettek 70 százaléka számolt be arról, hogy szerződéskötés előtt a szolgáltató az 1 éves, a 2 éves és a határozatlan időre kötött szerződés előfizetési díjairól is tájékoztatta. A változás előtt az előfizetők 90 százaléka kétéves hűségidővel szerződött. 2017-ben minden ötödik család hűségidős szerződése járt le, viszont a többségük, azaz 79 százalékuk maradt a szolgáltatójánál.

A hűségidős szerződések szabályozása 2017 őszén változott a NMHH kezdeményezésére. A törvénymódosítás alapján határozott idejű, vagyis hűségidős előfizetés azóta csak egy évre köthető, csupán a készülékvásárláshoz kapcsolódó szerződések felső időkorlátja maradt két év.

A hűségidő lejártával az előfizetés nem drágulhat és a szolgáltatás egyéb feltételei sem válhatnak kedvezőtlenebbé az előfizetők számára. A módosult hírközlési szabályozás szerint nem csupán felmondható a szerződés a hűségidő leteltével, de az előfizető kérésére a kedvezményesen vásárolt készülékeket a szolgáltató ingyenesen köteles hálózatfüggetlenné alakítani.

(SZ)