A kisadózók tételes adója, azaz a kata népszerűsége jól látszik abból, hogy január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát.

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy 2019-ben tovább emelkedett 8 millió forintról 12 millió forintra az alanyi áfamentesség értékhatára, ami így megegyezik a kata bevételi határával. A katát választó vállalkozás főszabály szerint havi ötvenezer forint megfizetésével az összes adó és járulékterhét letudja, és a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásaira is jogosultságot szerez.

Az Európában is példaértékűnek számító adótípus 2013. január elsejével indult, akkor 76 ezren választották, és mára már Magyarország legnépszerűbb adófajtájává vált. Kezdetben a bevételi határ hatmillió forint volt, ez megduplázódott. Idéntől sokkal egyszerűbbé és kedvezőbbé vált a szabályozás, hiszen a kata és már az alanyi áfamenteség bevételi határa is 12 millió forint. Az általános forgalmi adó alanyi mentességénél a bevételi határ növeléséhez uniós egyeztetés kellett. A kormány az uniós tárgyalások során elérte, hogy a kisvállalkozásoknak évi 12 millió forintos értékhatárig nem kell áfát felszámítaniuk és fizetniük, és áfa bevallást sem kell benyújtaniuk.

Szintén jelentős könnyítés, hogy az alanyi mentességet választó katás vállalkozásoknak 2020-ban kell majd egy nyilatkozatot benyújtaniuk a 2019-es évről. A kedvező változásokról minden katás vállalkozó emailben kap tájékoztatást a napokban.

Az adórendszer fejlesztését ösztönző kormányzati lépésekkel az unió tagállamai között Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, harmadik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó. Az adóhivatal már harmadik éve készíti el a magánszemélyek adóbevallását. Idén az érintettek köre az egyéni vállalkozókkal bővül.

A tervek szerint a jövőben is folytatják a vállalkozásokat érintő adó- és adminisztrációs terhek csökkentését.

(SZ)