Újratárgyalhatja a minisztérium a madárinfluenza miatt bajba jutott termelőknek szánt támogatást. A szakmai szövetségek szerint 1,5 milliárd forint nem fedezi a valós kárigényt.

Két baromfi-feldolgozó üzemből eddig 310 munkavállalót küldtek el a madárinfluenza okozta leállás miatt – tudta meg a Magyar Idők. Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke elmondta: ha nem sikerül gyorsan támogatáshoz jutniuk ezeknek a piaci szereplőknek, a folyamat felgyorsulhat a következő hetekben.

A Földművelésügyi Minisztérium rendelettervezete szerint a víziszárnyas-tartó gazdaságok 1,5 milliárd forintos csekély összegű, úgynevezett de minimis támogatást kaphatnak. Az ágazati szereplők szerint ez az összeg csupán tűzoltásra lehet elég, ráadásul kizárja a csirke- és pulykatenyésztőket, valamint a tojástermelőket is, holott esetükben is nagy szükség lenne a jövedelempótló hozzájárulásra.

Annak érdekében, hogy kiegészítsék a tervezetet, a Baromfi Terméktanács a jövő hétre meghallgatást kért a földművelésügyi minisztertől. A találkozón a terméktanácson belül működő ágazati szakmai szövetségek elnökei vesznek majd részt.

Bárány László szerint az európai uniós szabályok alapján a kis- és közepes termelőknek adható 15 ezer eurós, 4,5 millió forintos összeg az állattartók felének kárigényét fedezné, a többieknek a keret két-háromszorosa kellene ahhoz, hogy túléljék ezt a nehéz időszakot.

Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke a lapnak elmondta: bár az ágazat minden támogatásnak örül, a termelők és a feldolgozók kára ennél jóval magasabb összegre rúgott. A madárinfluenza következtében számos telepen több millió szárnyast kellett levágniuk az állattartóknak, a megsemmisített állomány miatt nemcsak a gazdák, hanem a feldolgozók is bajba kerültek.

Jelezte: továbbra is azt szeretnénk, ha a Baromfi Terméktanács által beterjesztett javaslatcsomag a kormány elé kerülne, és pozitív döntés születne az ügyben. Eszerint a teljes kár meghaladhatja a kilencmilliárd forintot, ebből hárommilliárd forint a levágott állatok értéke, amit az állam teljes egészében megtérít a gazdáknak.