Mind népszerűbb a falusi turizmus. Idén mintegy félmillióan választottak ilyen szálláshelyet, amely mintegy tíz százalékos növekedést jelent, a bevételek pedig meghaladták az eddigi, még 2009-ben elért rekordot.

A tavalyi 470 ezres vendégszám után idén legalább félmillióan fordultak már meg hivatalosan jegyzett vidéki magánszálláshelyeken – írja a Magyar Idők. Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének országos alelnöke a lapnak elmondta, hogy a falusi turizmusból élők forgalma meghaladta a korábbi legmagasabb, 2009-es szintet. Akkor 700 ezer vendégéjszakát értékesítettek a piaci szereplők, amelyek száma akkor még körülbelül a duplája volt a mostani nagyjából 1200-nak.

Az alelnök közlése szerint folyamatos a fejlődés és habár a hivatalos statisztikák csak a jövő év elejére készülnek el, de az biztos, hogy a belföldi vendégjárás emelkedéséből több százaléknyi jutott erre a piacra. Szabó Géza arról is szót ejtett, hogy jelentősen nőtt a minőségi szolgáltatások iránti igény a magyarok körében.

A turizmusban fontos az élmény, amit egy bizonyos magyar és külföldi vendégkör vidéken talál meg, ahol többek között bemutathatják gyerekeiknek a vidéki életet, a mezőgazdaságot, az állattartást – indokolta a falusi turizmus népszerűségét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Niklai Ákos az M1 csatornán  kifejtette: a vidék kihasználta növekedési lehetőségeit, így például azt, hogy a belföldi turizmus 7-8 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, illetve a külföldiek száma idén majdnem 10 százalékkal emelkedett vidéken az elmúlt 15 évi stagnálást követően.

Hozzátette: a vidéki turizmusnak is megvan a szezonalitása, április és november között kiváló lehetőségei vannak. Kiemelte, a nyári szezonnak még nincs vége, a balatoni szezon is meghosszabbodik, a következő hetekben még sok vendégre lehet számítani a vízparti helyeken. Mindeközben Budapest is változatlanul magas szinten teljesít, a szállodák 80-90 százalékos foglaltsággal működnek – jegyezte meg az elnök.