Júniusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,4 százalékkal csökkent, míg a belföldi vendégeké 4,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A teljes forgalom 1,5 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit – jelentette csütörtökön KSH.
A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 2,9 százalékkal nőtt, és elérte a 35,9 milliárd forintot. Ezen belül a szállásdíj-bevétel 4,2 százalékkal, 21,570 milliárd forintra emelkedett, a vendéglátás bevétele 0,7 százalékkal csökkent és 7,209 milliárd forint volt, az egyéb bevételek 2,7 százalékkal, 7,087 milliárd forintra emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A szállodák szobakihasználtsága 1,0 százalékponttal, 58,5 százalékra nőtt a tavaly júniusihoz képest.
Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok a kereskedelmi szálláshelyeken 0,5 százalékkal kevesebbet, 1,488 milliárd forintot költöttek júniusban. Az első fél évben viszont 6,9 százalékkal nőtt a SZÉP-kártya felhasználási értéke a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek összesen 7,469 milliárd forintot költöttek.
A kiadható szobákra jutó átlagos szobaár bevétel (REVPAR) júniusban 10 ezer 728 forint, az egy szobára jutó teljes bevétel (TREVPAR) 17 ezer 839 forint volt, 4,7, illetve 2,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Január-júniusban a szálláshelyek 4,5 százalékkal több, 10 millió 979 ezer vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 3,4 százalékkal, a belföldi vendégek 5,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken az első fél évben az előző év azonos időszakához képest.
Az első fél évben a kereskedelmi szálláshelyek folyó áron összesen 6,6 százalékkal nagyobb, 168,5 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. Ebből a szállásdíj 96,094 milliárd forint volt, 8,4 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakban, a vendéglátásból származó bevétel 1,7 százalékkal, 35,756 milliárdra nőtt, az egyéb bevételek 6,7 százalékkal, 36,604 milliárd forintra emelkedtek.
Júniusban a legjelentősebb küldő országok közül az Egyesült Királyságból, Csehországból és az Egyesült Államokból érkező vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 8,5, 13 és 3,9 százalékkal emelkedett, a német turisták viszont 11, a lengyelek 16, az osztrákok és az oroszok pedig egyformán 15 százalékkal rövidebb ideig maradtak.