A háztartások egészségügyi kiadásainak folyamatos emelkedésével, illetve a magán-egészségügyi szolgáltatások népszerűségének növekedésével egyre nagyobb jelentősége lesz Magyarországon az egészségügyi öngondoskodásnak.

A tavaly több mint 18 ezer új tag csatlakozott az OTP Egészségpénztárhoz, amellyel a pénztár taglétszáma 228 ezer főre emelkedett. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon majdnem minden negyedik egészségpénztári tag az OTP ügyfele. A tagoktól és munkáltatóktól, 2015-ben beérkezett több mint 9,5 milliárd forintnyi befizetés az utóbbi 10 év egyik legjobb eredménye. A pénztár idei várakozásai pedig még optimistábbak – hangzott el a kassza sajtótájékoztatóján.

Az OECD elemzése szerint, amíg 2003-ban a hazai GDP 5,8 százalékát költölte az állam az egészségügyre, addig ez a szám 2013-ra 4,8 százalékra csökkent. Különösen látványos az állam szerepének visszaesése, ha egy olyan konkrét tételt nézünk, mint a gyógyszerköltések. Amíg 13 évvel ezelőtt több mint 60 százalékos volt a kormányzati költések részesedése, addig ma már az összes gyógyszer kiadás kevesebb, mint 42 százalékát állja a költségvetés. A többi a háztartásokra és az egészségpénztárakra hárul. Vagyis egyre nagyobb az egyének szerepe az egészségügyi költségek fedezésében.

Így nem véletlen, hogy 2008 óta folyamatosan emelkedik a taglétszámunk, és hogy 2011 óta minden évben egyre növekszik az OTP Egészségpénztárhoz érkező egyéni befizetések összege. A kasszánál bíznak benne, hogy a legújabb innovációknak köszönhetően az idei évben is növelni tudják a pénztár taglétszámát, és így a tavalyi, rekordnak számító 3,5 milliárd forintnyi egyéni feltöltés összege tovább emelkedik majd – mondta Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

A Diagnoscan Magyarország tapasztalatai is alátámasztják az állítást, miszerint az egyén, illetve a háztartások szerepe egyre jelentősebb lesz a hazai egészségügy finanszírozásában. A magán egészségügyi szolgáltató cég legfrissebb kutatása szerint alig egy év alatt 30 százalékkal emelkedett azon budapesti lakosok aránya, akik a magán egészségügyi szolgáltatókra támaszkodnak.

Leitner György, a Diagnoscan Magyarország ügyvezető igazgatója szerint két fontos tényező miatt választják a páciensek a magánellátást: az egyik az idő, mind a vizsgálathoz, ellátáshoz jutás ideje, mind a váróban az előjegyzett vizsgálatra várakozás ideje. Ma egy MR vizsgálatra akár 4-5 hónapot is kénytelen várni a betegek, akik erre egyre kevésbé hajlandóak. A másik tényező a törődés. A páciensek korrekt információkat szeretnének kapni, mind a vizsgálat előtt, mind a vizsgálat után. Jogos igényük, hogy a vizsgálat során a szolgáltató elegendő időt szánjon az korábbi leletek elemzésére, a vizsgálat elvégzésére, illetve ezt követően a diagnózis ismertetésére. Mindezeket inkább a magánellátás nyújtja, mint a közellátás túlterhelt és túlzsúfolt intézményei.

A piaci folyamatok nem kerülték el az OTP Mobil figyelmét sem, a magyar fejlesztésű szolgáltató-, és bankfüggetlen okostelefon alkalmazás, a Simple új szolgáltatással bővül idén áprilistól. Mostantól az OTP Egészségpénztár tagjai bárhol, bármikor azonnali jóváírással feltölthetik cafeteria kártyájuk egészségpénztári alszámláját, így amellett, hogy élhetnek az egyes elfogadóhelyek által nyújtott kedvezményekkel, a 20 százalékos adó-visszatérítést is egyszerűbben kihasználhatják. 

Az egészségpénztári piacon ugyan létezik jelenleg is a bankkártyás befizetés néhány másik pénztárnál is, azonban ezek azonnali jóváírása nem megoldott, általánosságban 1-2 napot kell várni a jóváírás könyvelésére. Benyó Péter az OTP Mobil kft. ügyvezető igazgatója az új lehetőség kapcsán kiemelte: arra számítanaak, hogy a működés első évében már sikerül 10-15 ezer tranzakciót elérni.