Többet vagy az ideivel azonos összeget költ a magyarországi nagyvállalatok többsége társadalmi felelősségvállalás (CSR, corporate social responsibility) tevékenységre a következő évben a válság ellenére is, és bár nagyobb részük szerint a tevékenység szerepe nőni fog, a hazai CSR-költés meglehetősen alacsony a Scale Impact és a Magyar PR Szövetség közös kutatása szerint.

Kiemelték, hogy a CSR-költés a cégek 60 százalékánál meglehetősen alacsony, 1-15 millió forint közötti, csupán a válaszadók 10 százaléka adományoz vagy költ társadalmi, fenntarthatósági programokra 100-200 millió forintnál többet.

A válaszadók 63 százalékának már van vagy most készíti CSR-stratégiáját. Meglepőnek nevezik, hogy a nagyvállalatok 12 százaléka ennek hiányában jótékonykodik, ami Nyugat-Európában elképzelhetetlen lenne. A cégek alig több mint harmada méri csak aktivitásainak hatását.

Lévai Gábor, a Scale Impact társalapító-ügyvezetője elmondta: a kutatás alapján van még hová fejlődnie a társadalmi felelősségvállalási kultúrának. A tudatos CSR-tevékenység legfejlettebb formáinak egyike, ha egy vállalat egy vagy több nonprofit szervezettel működik együtt. Hozzátette: cégek 81 százaléka költene nonprofitok fejlesztésére, mégis egyelőre csak 50 százalékuk dolgozik együtt rendszeresen egy-egy civil szervezettel.

A kutatásban több mint 100 cég vett részt, az online kérdőív kitöltésével és CSR-ért felelős vezetőkkel készült mélyinterjúkkal zajlott. Kitöltői között többségben voltak a nagyobb vagy kifejezetten nagyvállalatok: 45 százalékuk bevétele meghaladja a 20 milliárd forintot, további 16 százalék pedig 1 és 20 milliárd forint feletti forgalmú.

(Forrás: MTI)