Az idei első negyedévben mért 4 százalékos drágulás után az év végéig 10 százalékra nőhetnek a lakásárak Romániában.

Rossz hírekkel szolgálnak az ingatlanpiaci előrejelzések azoknak, akik idén terveznek lakást vásárolni. Annál jobb hírek érkeznek azok számára, akiknek eladásra kínált lakóingatlanuk van: az első negyedévben mért 4 százalékos drágulás után az árak növekedésének üteme az év végéig 10 százalékra gyorsulhat – írja a Krónika.

A RE/MAX ingatlanközvetítő cég előrejelzése szerint Románia városaiban átlagosan 8-10 százalékos lesz a drágulás a 2016 végén regisztrált adatokhoz mérten. Az elemzés emlékeztet, a tavalyi év végén városi környezetben 1150 euró/négyzetméter volt az átlagár.

Hasonló trendeket vetít előre az Imobiliare.ro ingatlanközvetítő portál elemzése is. Eszerint az idei év első negyedévében 4 százalékkal drágultak a romániai lakások az előző negyedévi szinthez mérten, ez volt a második legnagyobb áremelkedés az elmúlt három évben.

2014 negyedik negyedévében 4,2 százalékos drágulást jegyeztek. A lakások 2014 második felében indultak drágulásnak, azóta negyedévente átlagosan 2,4 százalékkal nőttek az árak. Az ingatlanközvetítő szerint a mostani piaci árak a 2010-es szinthez hasonlítanak.

„Bár a lakáspiac gyorsan fejlődik, és az árak folyamatosan nőnek, még mindig a 2008-as árak alatt vagyunk. Jelenleg a piac be tudja fogadni a drágulásokat, mivel a nagyvárosokban magas a kereslet a bankhiteleknek, illetve az Első otthon kormányprogramnak köszönhetően” – mondta Dorel Niță, az Imobiliare.ro piaci elemzésekkel foglalkozó osztályának vezetője.

Az ország hat legnagyobb városából érkező lakáshirdetések számának alakulása azt mutatja, hogy csökken a kínálat. Az új ingatlanok esetében a visszaesés mintegy 20 százalékos volt 2017 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.