Új autógyárat épít a Mercedes kecskeméti gyára mellé – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Az 1 milliárd eurós beruházással felépülő gyárban évi 150 ezer autót gyárthatnak.

A Mercedes-Benz megépíti második gyárát Kecskeméten, amely első-és hátsókerék meghajtású személygépkocsik gyártására is alkalmas lesz.

„A következő években 1 milliárd euró értékű beruházást tervezünk a kecskeméti telephelyen. A beruházás eredményeként csúcstechnológiával rendelkező, az ipar 4.0 szellemiségében épült, hatékony gyártási egység – úgynevezett „Flex-Werk”- létesül, ahol a rugalmas termelési rendszerben különböző jármű-architektúrájú és meghajtású modellek gurulnak majd le a szalagról. Ezzel termelési kapacitásaink megnőnek, és mindemellett a piaci igényekre is a szükséges rugalmassággal és gyorsan tudunk reagálni”– nyilatkozta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja.

A Mercedes-Benz termékpalettája jelenleg 32 modellből áll, ami a közeljövőben 40-re bővül. A tervek között szerepel továbbá minden Mercedes-Benz személygépkocsi gyártósor fokozatos alkalmassá tétele az alternatív, elektromos meghajtású modellek gyártására.

A kecskeméti második gyár karosszéria-, felületkezelő – és összeszerelő üzemből, és egy ipari parkból áll majd.  Az ipar 4.0 követelményeinek megfelelően egy olyan gyár épül, amelynek termelési folyamatai egyszerűen változtathatóak.

Az új egység egymással szoros összeköttetésben álló gyártóegységekből és egy messzemenőkig digitális folyamatláncból áll, ami a termelési adatok intelligens felhasználásával az ember és gép újfajta kooperációját jelenti.

A beruházásnak köszönhetően 2 500 új munkahely jön létre. Az új gyár telephelyéről való végleges döntés és a projekt kivitelezése még bizonyos keretfeltételek teljes megvalósulásához kötött.

„A beruházás annak bizonyítéka, hogy a kormánynak érdemes volt olyan gazdaságpolitikába belevágnia, melynek célja, hogy Magyarország a magas hozzáadott értékű tevékenységek európai központja legyen”- hangsúlyozta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

A Mercedes-Benz Kecskeméten már 2012 óta gyárt elsőkerék-meghajtású kompakt autókat az egész világ számára. 2016 februárjában pedig legördült az 500 ezredik autó is a gyártósorról.

A Mercedes-Benz 2016. április végén jelentette be, hogy több mint 580 millió eurót fordít meglévő kompakt autó gyárában technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére. A kecskeméti telephely gyártósorairól fognak legördülni az újgenerációs Mercedes-Benz kompakt autók is.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel 4 000 munkavállaló számára biztosít munkahelyet. 2015-ben a kecskeméti gyár több mint 180 000 kompakt autót gyártott. Az első Magyarországon is gyártott termék 2012-től a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár.

Ez utóbbi két típust kizárólag itt Magyarországon gyártják az egész világ részére.