Az Európai Unióban személyenként 475 kilogramm háztartási hulladék keletkezett 2014-ben – jelentette kedden az Eurostat.

Az egy főre eső háztartási hulladék mennyisége 2002-ben volt a legnagyobb (527 kilogramm); a jelenlegi adat kisebb, mint az 1990-es évek közepét jellemző mutatók. (A háztartási hulladék nem csupán a háztartások, de a kisebb cégek és állami intézmények hasonló hulladékát is, amelyet az önkormányzatok gyűjtenek össze.)

A 2014-es egy főre eső 475 kilogrammból uniós átlagban 465 kilogrammot „kezeltek”: 28 százalékát újrafeldolgozták, 28 százalékát hulladéklerakóban helyezték el, 27 százalék hulladékégetőkbe került, 16 százalékát pedig komposztálták.

Az újrafeldolgozott vagy komposztált hulladék aránya 1995 és 2014 között folyamatosan emelkedett, 17-ről 44 százalékra.

Dániában keletkezik a legtöbb, Romániában a legkevesebb hulladék

Az egy főre eső háztartási hulladék mennyisége Romániában a legalacsonyabb: mindössze 254 kilogramm (2013-as adat), 300 kilogrammnál kisebb a lengyel és a lett adat, de alig haladja meg a három mázsát az egy főre eső háztartási hulladék mennyisége Csehországban és Szlovákiában. A listát toronymagasan vezeti Dánia (759 kilogramm), 6 mázsa fölött van a ciprusi, a német és a luxemburgi adat is. (A tagállamok közötti eltéréseket részben a háztartási hulladék kezelésének különbségei magyarázzák – jegyzik meg az Eurostat szakemberei.)

Újrafeldolgozás és komposztálás: Szlovénia és Németország vezet

A kezelt hulladék legnagyobb hányadát Szlovéniában (49 százalék) és Németországban (47 százalék) dolgozták fel újra, a komposztált hulladék aránya Ausztriában (32 százalék), Hollandiában (27 százalék) és Belgiumban (21 százalék) volt a legmagasabb. Az újrafeldolgozott vagy komposztált hulladék együttes aránya Németországban volt a legnagyobb (64 százalék), Szlovénia mutatója 61, Ausztriáé 58, Belgiumé 55 százalék volt 2014-ben.

Négy országban a kezelt hulladék legalább felét elégették: Észtországban (56 százalék), Dániában (54 százalék), Finnországban és Svédországban (mindkettő 50 százalék).

Hulladéklerakókba a legnagyobb arányban Lettországban került a háztartási hulladék (92 százalék), Máltán a hulladék 88, Horvátországban 83, Romániában 82, Görögországban 81 százaléka (2013-as adat) jutott erre a sorsra.

Magyarország

Magyarországon 2014-ben egy főre 385 kilogramm háztartási hulladék jutott, amelyből 376 kilogramm volt „kezelt hulladék”. A kezelt hulladék 25 százalékát újrafeldolgozták, 6 százalékát komposztálták, 10 százaléka hulladékégetőbe, 59 százaléka pedig a hulladéklerakókba került.