Soha nem látott magasságokba emelkedett az orosz államfő népszerűsége a szíriai bombázások megkezdése óta: tízből kilenc orosz elégedett Putyinnal.
A legfrissebb orosz közvélemény-kutatás szerint Vlagyimir Putyin munkájával a megkérdezettek 89,9 százaléka volt elégedett. A reprezentatív felmérésben 1600 embert kérdeztek meg 130 településen október 17-én és 18-án, vagyis majdnem három héttel azután, hogy Moszkva harcba szállt Szíriában Aszad elnök oldalán.
A válaszolók döntő többsége az utóbbi hetek legfontosabb eseményének nevezte a szíriai orosz akciót, és csupán 2 százalékuk tartotta ennél is fontosabbnak az államfő gazdaság terén tett intézkedéseit.
A Putyin-index másfél éve 80 százalék fölött van Oroszországban. Míg a Krím-félszigeti népszavazás előtt 76,2 százaléknyian voltak teljesen elégedettek az elnök tevékenységével, addig a Moszkva szempontjából sikeres referendum után közvetlenül már 82,2 százalék vallotta ugyanezt.