Duális képzés keretében diákok olyan munkahelyen tudnak szakmát elsajátítani, ahol többségben megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. Csömöri úti telephelyén, ahol a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása és a duális szakképzés egy helyen valósul meg.

Fülöp Attila elmondta: 2010-ben a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása Magyarországon az egyik legalacsonyabb volt az Európai Unión belül. Az elmúlt évtizedben csaknem 30 százalékkal nőtt a hazai foglalkoztatási ráta, ezen belül a megváltozott munkaképességűeké 150 százalékkal.

Mára nemcsak emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának aránya, hanem az őket foglalkoztató cégcsoport duális képzést is tudott indítani.

A KÉZMŰ Magyarország legnagyobb, megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató cégcsoportja, 13 üzletágban 10 ezer embernek ad munkát. A vállalat több üzletágban is piacvezető, egyebek mellett a varrás területén. Mivel egyre több a megrendelés, de egyre kevesebb a szakképesítéssel rendelkező munkavállaló, ezért kötöttek megállapodást a Budapesti Szakképzési Centrummal a duális képzés megvalósításáról – mondta Csizi Péter, a KÉZMŰ-, ERFO-, FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Fülöp Attila hangsúlyozta: az együttműködés legfontosabb üzenete, hogy a munka érték, ami nem attól függ, hogy egészséges vagy megváltozott munkaképességű ember végzi el. A képzés során a tanulók a szakmát egy olyan munkahelyen tanulhatják meg, ahol talán éppen egy megváltozott munkaképességű dolgozó mutatja meg a szakmai fogásokat.

Az államtitkár elmondta: jelenleg 160 ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik Magyarországon, a kormány célja ennek további növelése, hogy minden dolgozni tudó és akaró ember munkához juthasson.

Csizi Péter ismertette: a KÉZMŰ cégcsoportnál dolgozik a legtöbb varrónő Magyarországon, 1100 varrónőt foglalkoztatnak az ország több pontján, munkavállalóik között nem csak megváltozott munkaképességűek vannak. Sok ismert hazai és nemzetközi márka termékeit állítják elő, alvállalkozókat is bevonnak, hogy a megrendeléseknek eleget tudjanak tenni.

A duális képzés során a tanulók a gyakorlatban is elsajátíthatják a szakma minden részletét, és a cégcsoport célja, hogy két év múlva a diákoknak állást kínáljon – jelezte az ügyvezető.

Bánátfy Andrea, a Budapesti Szakképzési Centrum főigazgatója közölte: jelenleg 22 tanuló vesz részt a képzésben. A szakképzési centrum hosszú távú együttműködésre, illetve ennek bővítésére törekszik. Mint mondta, a képzésben sajátos nevelési igényű és általános képességekkel rendelkező tanulók is vannak, ez a képzés jó lehetőség arra, hogy együtt dolgozzanak a megváltozott munkaképességű munkavállalókkal.

(Forrás: MTI, fotó: Illyés Tibor)