Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan nem változtak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Júliusban legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, az üzemanyagoké és a háztartási energiáé csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A fogyasztói árak az év első hét hónapjában átlagosan 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakához képest.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor az MTI-nek elmondta: abban, hogy a júniusi 0,6-ról 0,4 százalékra csökkent az éves árnövekedés üteme, főként két tényező játszott szerepet. Nagyobb volt az élelmiszerek havi árcsökkenése júliusban (1,2 százalék), mint egy éve (0,6 százalék), ezért a 12 havi árnövekedés lassult.

Lefelé módosította az éves inflációt az is, hogy az üzemanyagok drágulása mérsékeltebb (0,7 százalék) volt, mint tavaly júliusban (1,8 százalék).

A tartós fogyasztási cikkek ára júliusban a negyedik hónapja emelkedett éves összehasonlításban csökkenés helyett, amivel hosszú az évek óta tartó tendencia tört meg – tette hozzá.

Az élelmiszerek átlagosan 0,9 százalékkal drágultak 2014 júliusához viszonyítva. Ezen belül nőtt egyebek mellett az idényáras élelmiszerek ára, a burgonyáé, a friss zöldségé és gyümölcsé 15,4 százalékkal, az étolajé 5,5 százalékkal, a tojásé 5,4 százalékkal. Ugyanakkor 12,0 százalékkal csökkent a cukor, 8,9 százalékkal a tej, 7,9 százalékkal a sajt és 6,4 százalékkal a liszt ára.

A dohányáruk 4,0, a szeszes italok 3,8, százalékkal drágultak, ezen belül a tömény italok ára 10,0 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatásokért átlagosan 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,3 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkek ára 1,0 százalékkal nőtt, miközben a ruházkodási cikkeké 0,2 százalékkal mérséklődött.

Az egyéb cikkekért 2,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 8,4 százalékkal csökken tavaly júliushoz képest.

A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal csökkent, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal.