A pénzforgalmi szolgáltatások díjai a korábbiaknál magasabb szinten stabilizálódtak az elmúlt évben olvasható az MNB június 10-i jelentésében.

Egyes szolgáltatások árazásában az indokoltnál nagyobb mértékben jelenik meg értékarányos árazás, és ennek a piaci szereplők pénzforgalmi bevételein belül is jelentős a súlya. Ez a keresztárazásra utaló gyakorlat a nagy értékű átutalásoknál indokolatlan mértékben emelheti a pénzforgalmi tranzakciók költségeit – fogalmaznak a jegybank szakemberei.

A bankközi jutalék 2014-es csökkentése és a bankkártyás fizetésekre vonatkozó tranzakciós illeték 2015-től hatályos kedvező módosítása lehetővé teszi a fizetésikártya-használat intenzívebb ösztönzését. Az MNB határozott elvárása, hogy a kereskedők a bankközi jutalékok csökkentése következtében elért költségmegtakarítást részben a bankkártya-használat ösztönzésére fordítsák és ezzel ez a szektor is intenzíven vegyen részt a hazai pénzforgalom modernizálásában – mutatja az irányt a jegybank.

Az MNB a GIRO Zrt. közreműködésével már rövidtávon is jelentős fejlesztéseket hajt végre az átutalások elszámolását biztosító infrastruktúrában, aminek eredményeképpen tovább gyorsul a pénzforgalom. 2015 őszétől munkanapokon reggel 7:30 és 17 óra között óránként kerül sor az átutalások elszámolására, így a lakossági és a vállalati ügyfelek egyaránt kedvezőbb feltételekkel tudják használni a jövőben ezt fizetési módot.

Jelentés a fizetési rendszerről

Az elektronikus fizetési eszközök forgalma 2014-ben is a korábbi tendenciáknak megfelelően emelkedett, a háztartások fizetési számlával és kártyával való ellátottsága pedig a fizetési számlák számának enyhe csökkenése ellenére sem változott az elmúlt években. A pénzforgalom fejlettségét jellemző mutatók terén folytatódott a lassú felzárkózás az uniós átlagokhoz. Az érintőkártyás technológia széleskörű elterjedése már rövidtávon is támogathatja a lakossági pénzforgalom elektronizálását. A postai csekkek befizetése terén megvalósuló fejlesztések, különösen a Magyar Posta mobiltelefonon és automatán keresztüli fizetési megoldásai, illetve a bankkártyás fizetés lehetőségének megteremtése a postákon elősegítik a számlafizetések elektronizálását.

Az elektronikus fizetési szolgáltatások továbbra is rendkívül biztonságosak, a piaci szereplőknek azonban folyamatosan erőfeszítéseket kell tenniük a visszaélések megelőzése érdekében. Az internetes fizetések egyre nagyobb térnyerésének következtében az MNB fontosnak tartja azok biztonságát, így megkezdte az erre vonatkozó nemzetközi ajánlások átültetését, az ezeknek való megfelelést pedig ellenőrizni fogja a pénzforgalmi szolgáltatóknál. Mindemellett a pénzforgalmi szolgáltatások működési kockázatainak pontosabb feltérképezése érdekében az MNB figyelemmel kíséri a pénzforgalmi szolgáltatásokat érintő üzemzavarokat – olvasható a jegybanki közleményben.

A fizetési rendszerről szóló részletes jelentés itt olvasható.