Megbízható, várakozás-mentes, magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz nyújtunk fedezetet – mondja dr. Zsolnai Gábor a KamaraOnline-nak adott interjúban. A Vienna Life Biztosító vállalati értékesítési csoportjának vezetője szerint számukra stratégiai fontosságú az ügyfélkör bővítése a kkv-szektorban is.

 Hogyan kezdődött a kapcsolata a Vienna Life-fal?

– Az alapvégzettségem általános orvos, de mellette szakközgazdászi diplomát is szereztem és az egészségügyi magánszolgáltatás különböző területein  dolgozom már jó ideje. Mindig is az egészségügyi menedzsment területén képzeltem el a jövőmet. November óta dolgozom a Vienna Life vállalati értékesítési igazgatójaként, azonban nem „nullkilométeresként” érkeztem, ismertem a céget, korábban is dolgoztunk már együtt. Évek óta foglalkoztat a vállalati egészségfejlesztés és ennek egyik pillére, az egészségbiztosítások, ezért is pályáztam a Vienna Life nyitott pozíciójára, amelyet ma betöltök.

– Mit vállalt?

– Többek között azt, hogy új ötletekre építve folytatom elődöm, Kun Zoltán munkáját, aki szintén elkötelezett híve az egészséges életmódnak és az egészségfejlesztésnek. Elkezdtünk egy folyamatot, amely kiterjed a termékfejlesztésre, az ügyfélkör bővítésére, a meglévő partnerek megtartására, a piacszerzésre és új szolgáltatások bevezetésére. A Vienna Life vállalati üzletágának egyik fő profilja a csoportos egészségbiztosítás. Egyre több a vállalati ügyfelünk, amelyek a dolgozóknak adható juttatások között fontos szerepet szánnak az egészségbiztosításnak. Magyarországon ez egy teljesen új ágazat, 2012 óta van lehetőségük a vállalatoknak arra, hogy csoportos biztosításokat adjanak a dolgozóiknak adómentesen. Ez egy nagyon fontos üzenet, mert azt jelenti, hogy a pénzügyi kormányzat felismerte: nemzetgazdasági hozadéka is van az intézkedésnek. A csoportos egészségbiztosításokat választó cégeknél ugyanis a dolgozók egyértelműen kevesebb időt töltenek betegállományban, motiváltabbak, lojálisabbak. Kisebb lesz a fluktuáció, a vállalat is jobban teljesít, hiszen egészségesebbek a munkatársai. Céljaink között szerepel egyébként, hogy a magánszemélyeket is bevonjuk ebbe a körbe, amelyhez jó kiinduló alap, ha róluk korábban már a munkáltatójuk is gondoskodott.

– ​Az elmúlt években mennyire tudatosult ez az új szemlélet a vállalatvezetők fejében?

– Biztatóak a jelek. Vannak ügyfeleink, akik 2012 óta folyamatosan részt vesznek a programban – ezek a cégek már egyértelműen javuló eredményekről számolnak be. Ezen a piacon azonban nem várható robbanásszerű bővülés, de az egészségbiztosítások révén elérhető magán-egészségügyi ellátás az állami rendszer mellett egy alternatíva lehet. Az a kérdés, hogy mikor jutunk el oda, hogy a vállalatok többsége már standard módon igényli  a szolgáltatást.

– Egy nálunk letelepedett multinacionális cég otthonról is hozhatta a szemléletet.

– Nem feltétlenül, hiszen a legtöbb országban két lábon áll az egészségügy finanszírozása. Van az állami láb – egy szükséges minimum szolgáltatási körrel – és van az ezzel együttműködő magánbiztosítási rendszer, részben magán-, részben pedig vegyes finanszírozású szereplőkkel. Nyugat-Európában úgy működik a rendszer, hogy a dolgozó kiválasztja a neki legjobban megfelelő magán-egészségbiztosítási csomagot – és eldönti, hogy mire, mekkora összeget akar, vagy éppen tud áldozni a rendszeres jövedelméből. Magyarországon ez azért izgalmas kérdés, mert ez a második láb tulajdonképpen sokáig nem létezett, mivel nincs az állami rendszerbe épített  magán-egészségbiztosítási szisztéma. Most viszont öngondoskodó és vállalati gondoskodó elven épülhet ki egy új, működő rendszer.

– Elképzelhető, hogy a kisebb cégeknél egyre fogy a lendület a gondoskodás biztosításában?

– Nem, hiszen a kisebb, akár néhány tucat embert foglalkoztató vállalkozások is fontosnak tartják, hogy a dolgozóik szellemileg és fizikailag is „fittek” legyenek. Fontos az időmegtakarítás is, azaz, hogy az egészségügyi szolgáltatás igénybe vételekor ne kelljen sokat várni orvosra, vizsgálatra, laboratóriumra, s ne küldözgessék a pácienst egyik helyről a másikra. Az állami rendszer nagyon túlterhelt, olykor rémisztőek a várólisták – például ezeket is ki lehet kerülni az általunk kínált szolgáltatásokkal.

– Ügyfeleik között jóval több a multi cég, mint a kkv?

– A legkülönbözőbb nagyságú vállalatok tartoznak az ügyfeleink közé a néhány fős mikrovállalkozásoktól a középvállalatokon át, a több ezer főt foglalkoztató nagyvállalatokig. Utóbbiaknál nem is hangsúlyoznám, hogy az adott cég multi-e vagy sem, szerintem ennek, ebből a szempontból nincsen jelentősége. Ma már a munkavállalókért versenyeznek a munkáltatók piacon, ezért egy multicégnek ugyanúgy érdeke minél jobban motiválni a dolgozóját, mint a legkisebb vállalkozásnak. A dolgozó pedig nem kizárólag a fizetés alapján választ, hanem megnézi azt is, hogy milyen plusz juttatásokat kínálnak neki, mennyire fontos ő a munkáltató számára. Egyre inkább felértékelődik tehát az a munkáltató, amelyik hosszú távon megbízható és értékes kiegészítő juttatásokat ad a bér mellett.

 A munkát keresők is egyre tudatosabban választanak az ajánlatok közül.

– Így van. Sokan már az állásinterjúkon is feltesznek lényeges kérdéseket. Kínál-e egészségbiztosítást a munkaadó? Biztosít-e sporttámogatást? Nyújt-e balesetbiztosítást? Manapság itthon is egyre népszerűbb az egészséges életmódról beszélni, de nemcsak beszélni, hanem tenni is kell érte. Ennek viszont sok eleme van a táplálkozástól a testmozgáson át a szűrővizsgálatokig. Mi is igyekszünk tudatosítani, hogy az egészséges embernek is szüksége van időnként ellátogatni az orvoshoz, hiszen semmilyen életkorban sem hanyagolható el a megelőzés, a prevenció.

Az alkoholfogyasztás, a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás és az elhízás terén Magyarország nagyon rossz helyen áll a különböző nemzetközi statisztikákban. Sokan azzal „védekeznek”, hogy az egészséges életmód drága, pedig sokkal többe kerül a helytelen életmód miatt kialakuló betegségek gyógyítása. A pozitív szemléletváltást elősegítheti a család, az iskola, és egyre inkább a munkahelyek is. Utóbbiak klubokat szervezhetnek, egészségprogramot valósíthatnak meg, sportköröket működtethetnek, megreformálhatják a munkahelyi étkeztetést stb. Már 1986-ban, az Ottawai Chartában összefoglalták, hogy a munka világához köthető megbetegedések évtizedekkel később mennyire súlyos problémákat jelentenek majd az egészségügy szempontjából is. Ha a vállalatok nem küzdenek az ilyen problémák (például a stressz káros hatásai) ellen, sokat veszíthetnek versenyképességükből. Szerencsére azonban világszerte zajlik a különböző programok kidolgozása, amelyben Magyarország és a hazai vállalatok is részt vesznek. Ezek a kezdeményezések gyakran nagyobb cégektől, civil szervezetektől indulnak, s a példájukat követhetik a kisebb szereplők.

– ​A vállalati egészségbiztosítás új piac nálunk, nyilván kemény a konkurenciaharc.

– Igen. Az egészségügyi szolgáltatók is egyre több fantáziát látnak ezen a területen. Nem mellékesen van egy „kötelező” munkahelyi egészségügyi szolgáltatás, az úgynevezett foglalkozás-egészségügy (korábban: üzemorvoslás), amelyet Magyarországon törvényben szabályoznak. Ennek is nő a jelentősége, hiszen nemcsak a be- és kilépéskor vizsgálja meg az orvos a dolgozót, hanem  folyamatosan kockázati elemzéseket végez, betegutakat és szűrőprogramokat menedzsel. A biztosítók megnéznek egy nagyobb populációt, megbecsülik a kockázatot, majd díjat kalkulálnak a biztosítottak diagnosztizálására és teljes körű ellátására. Ez végül is ugyanaz a szolidaritás elve, ami az állami társadalombiztosításban is érvényesül, azaz a teljes csoport finanszírozza az érintett  egyén gyógyítását. Mindenki arányosan vállal terheket, hogy az kapjon az összegyűjtött alapból, akinek éppen szüksége van rá. De az benne a szép, hogy bárkinek szüksége lehet az egészségügyi szolgáltatásra, és éppen ezért igazságos a rendszer.

– Említette a termékfejlesztést. A Vienna Life 2017-ben piacra lép valamilyen újdonsággal?

– Igen, már dolgozunk az ötleteink megvalósításán. Amint már említettem, nemcsak csoportos, hanem egyéni termékek fejlesztésében is gondolkodunk. Nagyon izgalmas területnek tartom azt, hogy miként lehet a dolgozóknak az orvosi szűrővizsgálatok, a diagnosztikai vizsgálatok, a járóbeteg-ellátás biztosításán túl (ez a szolgáltatás-finanszírozás) az egészséges életmód felé vezető úton is támogatást adni, például on-line felületekkel, programokkal, szolgáltató partnerekkel. A világban jó ideje létező trend a „medical wellness”, amelynek lényege, hogy orvos felügyeli a fitnesz-wellness szolgáltatásokat, ami például a 40-50 éves korosztály esetében már kiemelten fontos. Nekik érthetően több segítségre van szükségük a szakemberektől, mint a 20-30 éveseknek.

– ​Lassan eljutunk odáig, hogy a munkahelyen többet foglalkoznak az egészséges életmóddal, mint a családokban.

– Az a tapasztalatunk, hogy gyakran ki kell szakítani az otthoni környezetből a munkavállalót –  legyen az cégvezető vagy beosztott – , mert néha éppen a családi környezet nem adja meg a lehetőséget, hogy az illető picit többet foglalkozzon a saját egészségével. Lehet, hogy valakinek nem jutna eszébe szombatonként kirándulni, de a céges természetjáró kör túráira még a családtagjait is elviszi. A heti 4-5 szükséges testmozgásból így egyet máris teljesített. Természetesen ez nem mind a biztosító feladata. A biztosító feladata az, hogy korrekt, megbízható, várakozás-mentes, magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz nyújtson fedezetet.

– ​Milyen körből lehet több ügyfelet szerezni?

– A kis- és középvállalkozásokat szeretnénk minél jobban elérni, hiszen ők képezik a legnagyobb bázist, mondhatnám: a piramis alapját. A stabil ügyfélbázist a kkv-k adhatják, így számunkra kifejezetten fontos ez a szektor –  természetesen a nagyvállalati ügyfeleinkkel együtt.

– ​Nem érdemes a kamarákkal „szövetkezni” egy ilyen programhoz?

– Ezt is fontosnak tartjuk, és keressük is a kapcsolatot velük, hiszen ez a kamarák számára is jó ügy, amelynek az élére állhatnak. Célszerű a biztosítóra olyan szolgáltató partnerként tekinteni, amelyik a megoldás kulcsa, de a megoldás fontossága a vállalati és kamarai vezetők fejében kell, hogy tudatosuljon. A cégeknek érdemes befektetni az egészségbe, ehhez pedig mi segítséget nyújtunk. Egy konferencián az egyik cafeteria szakértőtől azt hallottam: azért jó juttatás az egészségbiztosítás, mert a dolgozó, amikor igénybe veszi a szolgáltatást, azt érzi, hogy nagyon sokat kapott. Ez egy lojalitást növelő tényező, hiszen a dolgozó tudja, hogy megóvták a költekezéstől és minőségi szolgáltatást nyújtottak neki.

– A Vienna Life melyik terméke a legerősebb ezen a piacon?

– A szolgáltatásokat finanszírozó egészségbiztosításunk nagyon erős. A befizetett díj fejében, magánellátás keretében megszervezzük a kivizsgálást és a konzultációt, a járóbeteg-szakellátást vagy a szükséges képalkotó diagnosztikai vizsgálatot, így nem az ügyfél gondja az, hogy tanácsot kérjen, szakorvost keressen vagy időpontot foglaljon. Az ellátás-szervezőnk mindezt elvégzi helyette, a páciens eljut az orvoshoz, majd a biztosító fizet az ellátásért az egészségügyi szolgáltatónak, azaz a hálapénz is kikerül a rendszerből.

– ​A biztosítónak viszont ez nagyobb kockázat a fix díjas szisztémával szemben.

– Igen, de hosszú távon nagyobb a hozadéka, mert a prevenció kifizetődőbb. Lehet, hogy a biztosító ma szűrővizsgálatokra kifizet „x” forintot, ami költségként jelentkezik, de holnap az esetleges ellátás kevesebbe fog kerülni, mivel időben felfedezték a betegséget. Ez fontos üzenet a cégeknek is, bár ennek anyagi terhét a biztosító vállalja fel. A munkáltatók feladata az, hogy ezt megértve segítsenek a dolgozók szemléletének formálásában.

– ​Mennyire ismerik itthon az emberek a Vienna Life nevet?

– A Vienna Life Biztosító márkanevét egyre többen ismerik Magyarországon, noha viszonylag új szereplőnek számítunk itthon. Két éve léptünk be a magyar biztosítási piacra ezen a néven, az osztrák tulajdonú Vienna Insurance Group tagjaként. Bécsi székhelyű anyavállalatunk 25 – zömében közép- és kelet-európai – országban, mintegy 50 tagvállalattal rendelkezik. Regionális hátterű vállalatként fontos számunkra, hogy megértsük a magyar emberek problémáit és testre szabott megoldásokat tudjunk kínálni a számukra. Abban látjuk a kitörési pontot, hogy képesek vagyunk nagyon innovatívan dolgozni és rugalmasan reagálunk a piac kihívásaira és igényeire.

 Jól gondolom, hogy a cégüknél is létezik egészségprogram?

– Természetesen. Minden dolgozónknak a munkába lépésétől él az egészségbiztosítása, amelyet különböző vállalati programok egészítenek ki, rendszeresek például a sportrendezvényeink. Ha végigmegy a folyosókon, láthatja, hogy legkülönbözőbb korú munkatársaink az életmód szempontjából is odafigyelnek magukra. Az egészségtudatosság nemcsak a hitelességünk szempontjából fontos: így érezzük jól magunkat, így tudunk dinamikusan dolgozni.

Szerdahelyi Csaba