Lezáró szakaszhoz érkezett a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi eseményének magyarországi versenye. Mától három héten át lehet szavazni a meghirdetett három kategória jelöltjeire.

Közel száz minősített pályamű érkezett a nemzetközi Energy Globe díj magyarországi versenyére. A 2016-ban Magyarországra is kiterjesztett versenyen az energiahatékonysági és fenntarthatósági projektek három tárgykörben pályázhattak: vállalati, önkormányzati és a jövő generáció szemléletformálását célzó kategóriákban.

A beérkező pályaműveket a nemzetközi Energy Globe Award szakértői köre tekintette át először, Matthias Schmuderer, a müncheni Enerbasics energetikai és környezettechnológiai tanácsadó cég vezetője irányításával. Ezt követően a független, elismert hazai szaktekintélyekből álló bíráló bizottság kiválasztotta azt a 3-3-3 döntős pályázót, akik közül már a közönség döntheti el, hogy melyik újító ötlet legyen a kategória győztese, és ki képviselje Magyarországot a nemzetközi döntőben.

A vállalati és a jövő generációs kategóriákban a legtöbb szavazatot elnyerő pályázat 3-3 millió forint értékű projekttámogatást, az önkormányzati kategória legjobbja pedig egy zöld koncepciójú, okos játszóteret nyerhet. A közönségszavazók is díjazottak: közöttük elektromos robogót és okos telefonokat sorsolnak ki a szervezők.

Vállalati kategóriában szavazni lehet a a Lidl egy komplex energiahatékonysági felújításon átesett és holisztikus fenntarthatósági szempontok szerint létrehozott telephelyére, valamint egy elpárologtatott vízzel hűtött, mind öntözési, mind vezérlési szempontból teljesen új elveken működő tetőhűtési megoldásra (WaterFilm Technolog), illetve a Felelős Gasztrohős fenntartható étteremminősítési programra.

Önkormányzati kategóriában a visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola venyigéből nyert biomasszán alapuló, egyedi fűtésrekonstrukciójára, illetve a teljes kaposvári autóflotta biogáz-üzeműre való átalakításának projektjére, továbbá Vác önkormányzata által kezdeményezett változatos, átfogó környezetvédelmi programsorozatra lehet szavazni.

A jövő generációja kategóriában a Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli erdei iskolájának öko-oktatási központtá fejlesztése, valamint a Szent Miklós Görögkatolikus Iskola többek közt napelemes mézpergető fejlesztést is magában foglaló, Aranynektár nevű fenntartható iskolai méhészeti programja, illetve a Fényközösségek Nonprofit Kft. Energy Factory nevű fenntarthatósági vetélkedője várja a szavazatokat.

A pályaműveket a díj honlapján részletesen is megtekinthetik a szavazók. Mind a díjazottakat, mind a szavazókat megillető nyereményeket a március 7-i nagyszabású, a pályázókat bemutató, valamint a fenntarthatóság és az energiahatékonyság témakörét bemutató műsoros gálán adják majd át a Várkert Bazárban.