Az Európai Parlament képviselői megszavazták a dömpingelt áruk és az államilag támogatott export elleni új, szigorúbb jogszabályokat.

Az EU a dömping megelőzésére a világon elsőként követelné meg kereskedelmi partnereitől, hogy tartsák be a vonatkozó nemzetközi szociális és környezetvédelmi egyezményeket. Ennek célja az európai munkahelyek és cégek védelme a tisztességtelen versennyel szemben olyan országok esetében, amelyek masszívan beavatkoznak a gazdaság életébe.

A szabályozás új elemei:

  • figyelembe veszik, hogy a szociális és környezetvédelmi szabályok be(nem)tartásának milyen hatása van az exportáló ország áraira,
  • az Európai Bizottság ország- és iparági jelentéseket készít, az uniós cégek a dömpingre vonatkozó panaszbejelentésnél ezekre támaszkodhatnak,
  • nem lesz extra teher a cégeken az eljárások során,
  • segítséget kapnak a kisvállalkozások az ügymenetben,
  • a szakszervezetek is hozzátehetik véleményüket a nyomozások aktáihoz.

A parlament szerdai ülésén a tanáccsal kötött megállapodást 554 szavazattal 48 ellenében 80 tartózkodás mellett fogadtak el.

„Büszke vagyok az elért eredményre. Megerősítettük kereskedelemvédelmi rendszerünket és elértük, hogy az EU a világon elsőként a szociális és környezetvédelmi szabályok betartását is a védelem részévé teszi. Olyan eszközt adunk az európai cégek kezébe, amivel a jövőben is meg tudják védeni magukat a tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben” – mondta Bernd Lange (S&D, Németország) a nemzetközi kereskedelmi bizottság elnöke.

„Ma nem csak arról van szó, hogy Kína piacgazdaság vagy sem, hanem hogy képesek vagyunk-e, muszáj-e mindenkire egyformán vonatkozó szabályokat és azokból fakadó egyenlő esélyeket teremteni a nemzetközi kereskedelemben. A válasz igen, hiszen fair versenyre van szükség” – tette hozzá Salvatore Cicu (EPP, Olaszország) EP jelentéstevő.

A rendelet akkor lép életbe, miután a Tanács is hivatalosan jóváhagyta és a szöveg megjelent az EU hivatalos lapjában.

Az európai cégeknek főleg az acél- és alumíniumiparban, a kerékpárgyártásban, a napelemek, kerámiák, üveg, papír és cementáruk piacán kell mesterségesen alacsony árakat kínáló külföldi versenytársakkal megküzdeniük. Az új jogszabály azt az importot célozza, ahol az árak az állami beavatkozás miatt nem piaciak – olvasható az Európai Parlament közleményében.