Kilenc hónap alatt háromszázmilliárd forintnyi köztartozást hajtott be az adóhivatal. Szeptember végén még 1,6 millió adósa volt az államnak – írja a Magyar Idők.

A NAV havonta átlagosan 33 milliárd forintnyi elmaradt összeget hajtott be a köztartozást felhalmozó cégektől és magánszemélyektől, így január eleje és szeptember vége között szinte pontosan háromszázmilliárd forintnyi tartozás érkezett meg.

– A summa több mint húszmilliárddal meghaladja a tavalyi időszakos értéket – mondta a Magyar Időknek a szervezet szóvivője. Kis Péter András hozzáfűzte: az adóhivatal érdemi erőfeszítéseket tett, amit jól mutat például, hogy a szervezet kilenc hónap alatt kilencszázezer inkasszót adott ki, tízezrével rendelték el az érintettek munkabérének részbeni elvonását, s az adósok vagyontárgyainak, ingatlanjainak lefoglalására is számos esetben sor került.

Az államnak 1,6 millió adósa volt szeptember utolsó napján. A csoport nagyobb részét – nagyjából háromnegyedét – a közterhekkel elmaradó magánszemélyek adták, miközben 420 ezer vállalkozás neve is szerepelt a regiszterben. A cégek és a polgárok együttes adótartozása megközelítette a 2400 milliárd forintot.