Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról.

A kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is 2 százalék – jelentette be Bugár Csaba, az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A szabad felhasználású hitelforma a konstrukció 16 éves fennállása óta a legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe júliustól.

A csak a képzési költségre fordítható hitel kamatlábát 3,45 százalékban határozták meg az eddigi 3,9 százalék helyett, a hitelt felvevőket változatlanul fix 2 százalék terheli, az ezen felüli kamatrészt az állam állja kamattámogatás formájában.

A Diákhitel1 esetében havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető az ügyfél által meghatározott célra, míg a kizárólag a képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a magyarországi diákhitel rendszere európai uniós szinten is elismert mintaprojekt, ennyire átfogó és egyedi megoldásra máshol nincs példa. Hozzátette: a Diákhitel Központ létezése és működése olyan eredmény, amely beleillik az MFB csoport terveibe.

A diákhitelt igénybe vevők 52 százaléka mondta azt egy korábbi felmérés során, hogy a hitel nélkül nem tudták volna befejezni felsőfokú tanulmányaikat – idézte fel az elnök-vezérigazgató.

Az indulás óta összesen mintegy 380 ezren vettek fel diákhitelt, a kihelyezett hitelösszeg pedig meghaladta a 305 milliárd forintot, évente 20 milliárd forint körüli összeget folyósítanak.

A kedvező kamatfeltételek a következetes finanszírozási politikának, illetve a törlesztő ügyfelek jó fizetési fegyelmének köszönhetőek – jelezte.

Az érintettek 40 százaléka már visszafizette a hitelt. Az adóhatóságnak tavaly behajtásra átadott ügyek aránya 1,6 százalékos volt a törlesztők számához viszonyítva. (MTI)