Eddig több mint 360 ezren vették igénybe a diákhitelt, összesen 278 milliárd forint értékben – derült ki a Diákhitel Központ 2014-es jelentéséből.

A tavalyi év végére meghaladta a 360 ezret a Diákhitel Központ eddigi ügyfeleinek a száma, a szervezet 2001-es indulás óta összesen több mint 278 milliárd forint hallgatói hitelt folyósított, ebből a tavalyi évben 16,8 milliárdot – olvasható a társaság éves jelentésében.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a hitelt felvevők 97 százaléka pontosan törleszti a részleteket, elsősorban azok nem fizetnek, akik nem fejezik be a felsőfokú tanulmányaikat.

A vezérigazgató kiemelte azt a jogszabályi változást, amely kitolta az igénylők korhatárát, így február elsejétől 40 éves korig lehet kérni a diákhitelt, lehetővé téve ezzel, hogy a másoddiplomás képzéseken tanulók is éljenek a lehetőséggel.

A hallgatói hitelrendszerről szóló, módosított kormányrendeletnek köszönhetően tavaly november végétől kedvezőbb feltételekkel lehet törleszteni, mert 36 hónapig kérhetik indoklás nélkül az ügyfelek a törlesztő részletük csökkentését. A hitelszerződést már nem 6, hanem 12 havi elmaradás után mondhatják fel.

A Diákhitel Központ jelentése kiemeli, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a rendszer fennállása óta a legalacsonyabb szintre, 4,9 százalékra csökkent július 1-től. Az intézkedéstől azt várják, hogy növekedjen a diákhitelt felvevők száma. A képzési önköltség felhasználására fordítható Diákhitel2 esetében továbbra is 2 százalék az ügyfelek számára felszámított kamatláb, az ezen felüli részt az állam fizeti.

Az elmúlt években kevesebben élnek a lehetőséggel, amit részben a csökkenő hallgatói létszámmal, részben pedig a 2008-as válságot követő általános hitelellenességgel, a munkahellyel kapcsolatos biztos jövőkép hiányával magyarázott Bugár Csaba.

A Diákhitel2-t felvevők aránya is nő, és a kamatkülönbség miatt sokan inkább ezt választják, mint a szabad felhasználású változatot. A közvélemény-kutatásokból kiderült, hogy jelentős a szülői ráhatás, a hitellel kapcsolatos döntést a diák a szüleivel közösen hozza meg.