A takarékszövetkezetekről, az integráció eddigi eredményeiről egyeztetett parlamenti dolgozószobájában Orbán Viktor miniszterelnök Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével.

Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével (képünkön) tárgyalt hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök – erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek. A nagyjából egyórás megbeszélés a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában zajlott. Havasi Bertalan az egyeztetés tartalmáról nem mondott részleteket, annyit közölt, hogy a takarékszövetkezetekről volt szó.

Demján Sándor május végén a miniszterelnöknek küldött levelében azt írta, hogy a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá, ezért a célok teljesülését meg kell vizsgálni. Válaszában a kormányfő kijelentette, hogy sikeresnek ítéli és lezártnak tekinti a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, „kétes ügyletektől való megszabadítását” és feltőkésítését, ugyanakkor elfogadja Demján Sándor véleményét, hogy a takarékszövetkezeti rendszer nem működhet megfelelő felügyelet nélkül. 

Június 7-én az Országgyűlés arról döntött, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankfelügyeleti ellenőrzése alá helyezi a teljes takarékszövetkezeti rendszert. (MTI)