Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kezdeményezésére, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása mellett október 18-án nyújtott be önálló képviselői indítványt annak érdekében, hogy az Országgyűlés a vállalkozók és vállalkozások közösségépítő és nemzetgazdaságot erősítő tevékenységének elismeréseként minden év december első péntekét a Magyar Vállalkozók Napjává nyilvánítsa. A határozatot az Országgyűlés nagy többséggel, 170 igen szavazattal fogadta el, ellenszavazat és tartózkodás nélkül.
Fónagy János megköszönte a támogató és egyhangú szavazatokat. Kiemelte, hogy a vállalkozások adják a magyar gazdaság gerincét és tartópillérét, a vállalkozások biztosítják több millió család egzisztenciáját, ráadásul az elmúlt évtizedben látott példa nélküli fejlődés – az 1 millió új munkahely létrehozása, a keresetek háromszorosára növelése, valamint a regisztrált álláskeresők számának történelmi mélypontra szorítása – nélkülük nem valósulhatott volna meg.
A miniszterhelyettes hozzátette, hogy a vállalkozások nem csak békeidőben, hanem a háború és a szankciók sújtotta nehéz időkben is megbízható partnernek bizonyultak, hiszen a kormány a célzott támogatásokért cserébe a munkaerő megvédését várta el a szektortól, amit teljesítettek is, így a válság idején sem kerültek tízezrek az utcára.
Ez megmutatkozott a legkisebb kötelező keresetekről szóló tárgyalások során is, így a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal emelkedhet, ráadásul már 2023 decemberétől.
Fónagy János hangsúlyozta, hogy 2023 az inflációcsökkentés, 2024 pedig a gazdasági növekedés helyreállításának éve. Az infláció csökkenésével párhuzamosan – amely év végére 6-7 százalékra csökkenhet, jövőre pedig 5-6 százalékot érhet el – a kormány egyre inkább a gazdasági növekedés helyreállítását szolgáló intézkedéseket helyezi előtérbe. Az idei 0 százalékos növekedést követően a kormány jövőre újra dinamikus pályára állítja a gazdasági növekedést, így az visszatérhet a korábbi években megszokott 4 százalékos, illetve afeletti növekedési ütemhez. Ebben a munkában, ahogy eddig is, a kormány számít a vállalkozókra, vállalkozásokra, akik fejlődését és beruházásait többek közt a meghosszabbított Széchenyi Kártya Programon és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramon keresztül támogatja.
(Forrás: Gazdaságfejlesztési Minisztérium)