Január 31-én éjfélkor több mint 2,3 millió e-matrica jár le. Az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül is megvásárolhatók.

A hónap utolsó hetében több mint 1 millió éves e-matricát értékesített már a szolgáltató, ebből mintegy 290 ezer éves országos és 790 ezer éves megyei matricát. Megyei matricából 2 százalékkal, az országosból 9 százalékkal többet adtak el idén eddig az előző év azonos időszakához képest.

Az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjárműveknél – ide tartoznak a motorkerékpárok, a személyautók és pótkocsik – az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint. A matricák gyors és egyszerű megvásárlását a https://ematrica.nemzetiutdij.hu/ oldalon lehet intézni.

A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet.

(SZ)