Tízből kilenc tőzsdei cég nem tudja megvalósítani a stratégiáját. A FranklinCovey kutatásai szerint a megvalósítás első számú akadálya, hogy a beosztottak és az alsóbb szintű vezetők nem ismerik a stratégiát.

A szervezetek vezetőinek többsége nagyon jó ötletekkel rendelkezik, ezek alapján képes, tud és akar is előremutató stratégiákat alkotni. Ha ez mégsem jön össze, akkor drágább és olcsóbb tanácsadó cégek százai állnak sorban azért, hogy segítsék ezen tevékenységüket – olvasható a Forbes.hu-n.

A világ egyik legnagyobb szervezetfejlesztő cége, a FranklinCovey a témát sok száz vállalat, több ezer szervezeti egységén tanulmányozta. A hétéves kutatás arra mutatott rá, hogy a stratégiai célmegvalósítás a napi működésre fordított folyamatos erőfeszítésben porlad el.

A munkatársaink akkor is letöltik a munkaidejüket, ha nincsenek szervezeti célok. A napi sürgős ügyek, a „business as usal”, a vállalat berögzött mintái, meetingjei tökéletesen kitöltik a legtervszerűbben összeállított naptárakat is.

A kihívás elsősorban nem a célok kijelölése. Az igazi feladat az, hogyan tudok egy célt akár a 100 kilométer/órás forgószélben is megvalósítani! Ennek eszköze lehet egy olyan megvalósítási rendszer bevezetése, mely lehetővé teszi, hogy a napi működés közepette se tévesszük szem elől mi az igazán fontos a cég jövője szempontjából.

A megvalósítás első számú elakadása az, hogy a beosztottak és az alsóbb szintű vezetők nem ismerik világosan a stratégiát és a célokat! A kutatás szerint a munkavállalók mindössze 15 százaléka van tisztában szervezetük legfontosabb céljaival! Sokszor a menedzsment sem elég tisztán és rendszeresen kommunikálja a vállalati prioritásokat.

Nagyon kevés szervezet bontja le a stratégiai célokat az alsóbb szintekre, pedig a létfontosságú célok megvalósítása pedig ott zajlik. Gondoljunk bele, mekkora tartalék van abban, ha szervezet minden szintje tudja, hogyan járulhat hozzá a vállalat stratégiájához.