Többek között a fiatal Csontváry Kosztka Tivadar művészettörténeti fontosságú leveleire, egy több mint 8 karátos briliánsgyűrűre, valamint Batthyány Gyula és Kádár Béla festményeire is lehet licitálni a BÁV 78. művészeti aukcióján december 7-én és 8-án a MOM Kulturális Központban.

Az árverés első napján tartják meg a BÁV jótékonysági aukcióját, valamint az órák, ékszerek és ezüst műtárgyak árverését, majd a második napon kerülnek kalapács alá a Csontváry-levelek, klasszikus és kortárs festmények és a műtárgyak.

A patikussegédként dolgozó Csontváry Kosztka Tivadar 27 évesen vetette papírra első rajzát egy ökrösszekérről. Alig néhány héttel az első szárnypróbálgatásai után tollat ragadott, hogy levélben kérjen segítséget és eszközöket a Mintarajziskola igazgatójától, Keleti Gusztávtól. Ám az ünnepelt festő nem volt elragadtatva a mellékelt rajzoktól, szerinte azok „…egy 10-12 éves gyermek első kísérleteinél nem állnak magasabb fokon”, ezért egy helyi rajztanár felkeresését javasolta – idézik fel az aukció szervezői.

Közleményük hangsúlyozza, hogy ez a levelezés művészettörténeti fontossággal is bír, hiszen annak bizonyítéka, hogy Csontváry misztikus szerepvállalása, festészeti programja már pályája elején kiforrott. A Csontváry-hagyaték megmentője, Gerlóczy Gedeon gyűjteményéből Csontváry öt levele és a fennmaradt Keleti-válaszlevél piszkozata kerül árverésre, 36 millió forintos kikiáltási árral. A BÁV várakozásai szerint ez a tétel megdöntheti az autográf papírrégiségek eddigi magyarországi rekordját, amelyet 36 millió forinttal egy dedikált Petőfi-kötet tart.

A december 7-i tartott jótékonysági árverésen a kortárs ötvösművészek és a BÁV által felajánlott három ékszer és egy ezüst szecessziós gyümölcskínáló bevétele teljes egészében az Ötvös Mesterségtörténeti Múzeum létrehozását szolgálja.

Nem maradnak el ezen a napon a luxus ékszer- és óramárkák sem: a Rolex GMT-Master II karóra limitált kiadása például 8 millió forinttól várja a liciteket.

Az ékszerkollekció fénypontja a BÁV történetében az eddigi legnagyobb, 8,27 karátos briliánssal ékített gyűrű lesz. Az ékszer különlegessége az a hatalmas halványsárga színű gyémánt, amelyet nyolcszögletű briliáns csiszolása tesz felejthetetlenné. A GIA tanúsítvánnyal is rendelkező kivételes ékszer 18 millió forintról indul az árverésen, s ezzel jó esélye van a jelenlegi ékszerrekord megdöntésére is.

A gyűjtők licitálhatnak az Esterházy-család asztali teafőzőjére, vagy a Károlyi-család címerével díszített 17. századi erdélyi reneszánsz ezüstpohárra is.

A festményanyag is bővelkedik nagy nevekben: Kádár Béla leghűségesebb gyűjtője és mecénása, Bedő Rudolf gyűjteményéből származik például a festő 7 millió forintról induló, klasszikus képi elemeket felvonultató Félakt házak között című képe. A festménykollekció legdrágább tétele, 14 millió forintos kikiáltási árral, Batthyány Gyula arisztokrata hölgyről készült olajfestménye lesz.

Az árverés kortárs szekciójában számos szobor mellett megvásárolható Aknay János Gravitáció című, nagyméretű absztrakt képe és Victor Vasarely, illetve fia, a szintén grafikus Yvaral alkotásai is.

A műtárgyak között a Zsolnay-anyagban egy korai, 1878-ban készült, Zsolnay Vilmost ábrázoló hordótól egészen az 1990-es évekig, a Török János által fémjelzett, modern Zsolnay-kerámiákig találni kiemelkedő szépségű alkotásokat – közölte a BÁV Zrt.

(Forrás: MTI, fotó: BÁV)