Az osztrák tulajdonban lévő nyomdaipari-csomagolóanyag-ipari M-FlexiLog Kft. 3,3 milliárd forintból épít csomagolóanyag gyárat és logisztikai központot Békéscsabán.

Az M-FlexiLog Kft. egy 3500 négyzetméteres raktárépület és egy 4500 négyzetméteres gyártóbázist épít 3,3 milliárd forintból Békéscsabán a beruházással 120 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A 21. századi technológiával felszerelt gyáregység létrehozásához a kormány 922 millió forintos egyedi kormánydöntésen alapuló készpénztámogatást nyújt.

A technológia garanciát jelent a további exportpiaci sikerekre, és megerősíti a cég beszállítói pozícióját az európai élelmiszeripari, vegyipari, édesipari középvállalatok között – ismertette. Hangsúlyozta: az iparág teljesítménye 20 százalékkal nőtt tavaly, termelési értéke meghaladta az 510 milliárd forintot és ezt a növekedési ütemet az első négy hónap adatai alapján az idei évben is meg fogja tartani, az ágazatban 17 ezren dolgoznak. Ismertette: az M-FlexiLog Kft. az ausztriai székhelyű Marzek-csoport tagvállalata, amelynek 3 országban van gyártási központja, köztük Magyarországon.

Rámutatott: a csomagolóipar-nyomdaipar szempontjából Magyarországon Békéscsaba a főváros, június közepén brit csomagoló-ipari beruházást jelentettek be a városban. A modern városok program keretében Békéscsabán egymilliárd forintos nyomdaipari tudás és képzőközpont létesül, ezzel erősítik a trendet, miszerint az országban végzett nyomdaipari szakemberek egynegyede Békéscsabán végez. A beruházás Magyarország és Ausztria gazdasági kapcsolatait is erősíti: az osztrák vállalatok a 4. legjelentősebb befektetők Magyarországon, Ausztria az ország 2. legfontosabb kereskedelmi partnere – mondta.

Kása István Zoltán, az M-FlexiLog Kft ügyvezető igazgatója elmondta: a csoport a városban már a második üzemét építi fel, 2005 óta Békéscsabán 205 munkahelyet teremtettek, a kft. a régió legnagyobb és legrégebbi munkáltatója. Az új, flexibilis csomagolóanyagot gyártó üzemben 2017 első negyedévben indulhat a gyártás az első évben 50 dolgozóval, majd 2020-ig 120-ra bővül a létszám.

A terveik szerint az export aránya az árbevételen belül eléri a 70 százalékot, az árbevétel pedig 5 éven belül eléri az 5 milliárd forintot – közölte. A cég diákoknak képzési programban, a kamarával együttműködésben oktatói díjazási programban vesz részt, a modern városok program segítségével a magyar nyomdaipar szakképzési központját hozzák létre.

A cégcsoport honlapján közzétett adatok szerint több mint hatszáz alkalmazottat foglalkoztatnak három országban – Ausztria, Magyarország, Ukrajna – és 2012-2014 között 14 millió euró értékben fejlesztettek. (MTI)