Októberben 7953 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 2,9 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában – tájékoztatott a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Az egyesület közleménye szerint októberben 1556 kishaszonjárművet helyeztek forgalom, számuk 1,8 százalékkal csökkent az előző év októberéhez képest.

Az első tíz hónapban 77 394 új autó került forgalomba, 21,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, ugyanezen időszak alatt a forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma 27,5 százalékkal emelkedett és elérte a 17 027-et.

Az októberi megtorpanás részben a tavaly októberi magas bázisadattal indokolható. A szövetség szerint a reális belföldi vásárlóerő elérte azt a küszöböt, ahonnan a fejlődés már nem tud olyan gyors lenni, mint az előző hónapokban volt, ezzel együtt az év végére várt értékesítési prognózisuk megvalósulhat. (Az MGE szeptemberben felfelé módosította előrejelzését, így most arra számít, hogy 92 ezer személygépkocsit helyeznek forgalomba ebben az évben a korábban prognosztizált 80 ezer helyett, illetve 18 ezer helyett 20 ezer kishaszonjárművet.)

Az egyesület úgy látja, hogy némi piaci élénkülést hoz az elektromos autókra adott kormányzati támogatás, ennek közvetlen hatása azonban inkább a következő évben fog jelentkezni.

Az MGE felhívja a figyelmet arra, hogy folytatódik az autópark öregedése, az importált használt személyautók átlagéletkora meghaladja a 11 évet, ami a káros anyag kibocsátás növekedését, a közlekedésbiztonság csökkenését okozza, emellett a használtautó import élen jár az áfa-elkerülésben és a javítási forgalmat a feketegazdaság felé tereli. (MTI)