A Richter Gedeon Nyrt. nyeresége 19,4 százalékkal csökkent a második negyedévben a múlt év azonos időszakához képest, de még így is meghaladta az elemzői várakozásokat.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint a társaság árbevétele 1,7 százalékkal 97,93 milliárd forintra nőtt 2016 második negyedévében.

A portfolio.hu által készített konszenzus szerint az elemzők átlagosan 95,3 milliárd forint árbevételt és a bázishoz képest 36,2 százalékkal csökkenő, 14,3 milliárd forintos nettó profitot vártak.

Az év első hat hónapjában 187,27 milliárd forint árbevételt ért el a Richter, 1,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredménye viszont 19,2 százalékkal 30,3 milliárd forintra csökkent.

Az euróban számított árbevétel nem változott az első fél évben, értéke 598,9 millió euró, amelyből 534,4 millió eurót tesz ki az export. Legtöbb piacán árbevétel-növekedést ért el a Richter, azonban a Független Államok Közösségének (FÁK) tagállamaiban euróban mérve 8,9 százalékkal visszaesett a forgalom. Oroszország 7,4 százalékos, egyéb FÁK-köztársaságok forgalmának 15,2 százalékos csökkenését pedig csak részben tudta ellensúlyozni az Ukrajnában elért 4 százalékos növekedés. Emellett az Egyesült Államokba irányuló eladások is mérséklődtek, 20,9 százalékkal.

Magyarországon 3,4 százalékkal 20,176 milliárd forintra nőttek a gyógyszergyár bevételei az év első fél évében. Az üzleti eredmény az első fél évben 11,5 százalékkal 28,001 milliárd forintra csökkent, az üzleti eredményhányad pedig 15 százalékra csökkent a tavaly első fél évben elért 17,2 százalékról.

A csökkenést a gyengülő euro-rubel árfolyam miatti bruttó fedezet mérséklődésével, valamint a magasabb értékesítési és marketingköltségekkel indokolta a jelentés, amelyet csak részben ellensúlyoztak például a csökkenő kutatási-fejlesztési költségek.

Beruházásokra 11,160 milliárd forintot költött idei első fél évben a Richter, míg tavaly ugyanebben az időszakban mintegy 8,4 milliárdot.     A pénzügyi eredmény 4,54 milliárd forint nyereség volt az első fél évben, szemben a bázisidőszakban elért 7,92 milliárddal. Az egy részvényre jutó eredmény 163 forintra esett a tavaly első félévi 203 forinthoz képest.

A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papírok a szerdai tőzsdenapot 0,86 százalékos erősödéssel, 5978 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 6065, a legalacsonyabb 4052 forint volt. (MTI)