Harmincegy helyszínen csaknem 80 hazai és külföldi alkotó kortárs ékszereit láthatja a nagyközönség szeptember 14. és 20. között az Ékszerek Éjszakája Budapest rendezvénysorozaton. Az eseményt hatodik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület támogatásával.
A rendezvény kétéves tematikája szerint minden páros évben egy sok helyszínen zajló kiállítássorozattal találkozhatnak az érdeklődők, amely elsősorban a hazai alkotóknak biztosít megjelenési lehetőséget.
Az idei év hívószava a „0- / Zero negative”. A témában a szervezők nemzetközi ékszerpályázatot írtak ki, melyből a zsűri választotta ki azokat, akik a központi kiállításon részt vehetnek. A központi kiállítás zsűrijének tagjai: Vági Flóra, Leo Caballero és Lin Cheung.
Májusban jótékonysági online ékszerárverést tartottak az esemény szervezői, amelyre kortárs magyar ékszertervezők ajánlották fel munkáikat. Az aukció célja az volt, hogy a nehéz sorba került gyermekek életkörülményein segítsenek.
(Forrás: MTI)