A mai gyermekek sem butábbak vagy ostobábbak, mint mi voltunk annak idején. A probléma nyilvánvalóan valahol az oktatásügy berkeiben rejtőzik – jelentette ki Peter Kažimír szlovák pénzügyminiszter.

Peter Kažimír szlovák pénzügyminiszter (a fotón) a parlamenti Kérdések órája keretében válaszolt Zuzana Zimanová kérdésére. A független képviselő szerint a diákok rosszabb teszteredményeit az is okozhatja, hogy nincs, aki segítsen nekik, nem kapnak megfelelő támogatást, hogy javíthassanak eredményeiken – írja a hirek.sk.

„Véleményem szerint ezt kizárólag a pénz nem oldja meg. Már az évközi emelkedés is több mint 300 millió euró, ami igencsak sok” – nyilatkozta Kažimír az oktatásügyre fordított összeg kapcsán. Egyúttal megjegyezte, a pedagógusok bérét 2016-ban két alkalommal is emelték, januárban négy, szeptemberben pedig további hat százalékkal.

„Az emeléseket a tervek szerint tovább folytatjuk, 2020-ig évi 6 százalékkal” – jelezte. A regionális oktatásügyben az egy tanulóra eső kiadás is egyre növekszik, miközben ezeknek a pénzeknek a konkrét felhasználása is rendkívül fontos.

Az egy tanulóra eső, a Szlovákiáéhoz hasonló nagyságrendű kiadásokkal rendelkező országokban, mint például Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon vagy Észtországban az oktatásügyben elért eredmények szintén nagyon változatos képet mutatnak.

„Éppen ezért minden egyes emelést össze kell kapcsolni a hatékonyság vizsgálatának elemzésével” – szögezte le Kažimír.