Az iLex Systems Zrt. együttműködő partnerei közreműködésével szerkesztett cégjogi cikksorozat 33. részében dr. Németh Mária, a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. jogtanácsosa, az Emberi Jogok Európai Bírósága egyik ítéletében foglaltakat ismerteti.
A közelmúltban nagy port kavart az Emberi Jogok Európai Bírósága („Bíróság”) Bogdan Mihail Barbulescu v. Románia ügyében hozott ítélete.
A Bíróság által tárgyalt eset a következőkben foglalható össze: Romániát egy bukaresti mérnök, Barbulescu panaszolta be a Bíróság előtt. A férfi értékesítőként dolgozott. Munkáltatója utasítására egy e-mail fiókot hozott létre az ügyfelekkel való kapcsolattartás céljából. A munkáltató által munkavégzésre biztosított internetkapcsolat munkavállaló általi magáncélú használata okán a munkáltató vizsgálatot indított, melynek során az is megállapítást nyert, hogy a hivatkozott e-mail fiókot a munkavállaló magáncélra is használta. Barbulescu a cég eszközeinek magáncélú felhasználását tiltó belső szabályzatra hivatkozva 2007 augusztusában munkáltatója elbocsátotta. Barbulescu a Bíróságnál alkotmányos és emberi jogainak megsértésére hivatkozva élt panasszal.
Tények
Mielőtt az ítélet részletes vizsgálatába bocsátkoznánk, érdemes egy kis történeti kitérőt tennünk. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye („Egyezmény”) 8. cikkének 1. bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. A pontos értelmezéshez szükséges körülhatárolni, hogy mit is jelentenek a szóban forgó fogalmak. A Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata során fokozatosan kiterjesztette a magánélet 8. cikk által garantált védelmét a munka világára is.
1992-ben a Niemietz v. Germany ügyben megállapította a Bíróság, hogy a magánszférát, magán- és családi életet, a magánlakás védelmét nem lehet szűk körben értelmezni.
Niemietz német ügyvéd sérelmezte, hogy ügyvédi irodáját a büntetőügyben eljáró nyomozóhatóság átkutatta, és ezáltal ügyféllistájához, ügyfeleinek személyes adataihoz is hozzáfért. Álláspontja szerint a nyomozóhatóság eljárása nem csak az Egyezmény 8. cikkébe ütközött, de jó hírnevét is sértette. A Bíróság nem vizsgálta, hogy lehetséges- vagy szükséges-e definiálni a magánélethez való jogot, de azt megállapította, hogy a magánszféra határait nem lehet konkrétan és végérvényesen meghatározni. Kimondta, hogy a magánélet tiszteletben tartása magába kell, hogy foglalja a jogot a más emberi lényekkel való kapcsolat létesítésére és fenntartására. A Bíróság e logikát továbbfűzve azt is leszögezte, hogy a magánélet fogalmából nem lehet végérvényesen kizárni a szakmai, üzleti életet, hiszen az emberek számára ez az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb élettér arra, hogy a külvilággal való kapcsolataikat fenntartsák, bővítsék. Ezt az álláspontot az a tény is erősíti, hogy nem választható el mindig tisztán, hogy valamely egyéni magatartás, megnyilvánulás az illető szakmai életének része-e, vagy már inkább a privátszféra körében értékelendő. Ítéletében a Bíróság a fenti érvelés alapján megállapította, hogy az ügyvédi iroda átkutatása az Egyezmény 8. cikkébe ütközik. (Niemitz v. Germany, no.13710/88)
Továbbment a Bíróság, amikor az angol rendőrnő, Ms. Halford ügyében az állapította meg, hogy nemcsak az iroda élvezheti a 8. cikk által biztosított védelmet, de akár a vállalati telefonvonal is. Ms. Halford szerint munkáltatója, a Meyerside-i rendőrség lehallgatta az irodájában lévő magánhasználatra biztosított és hivatali telefonvonalát is, annak érdekében, hogy a vele szemben folyó eljárásban információt szerezzen meg. A Bíróság azt az esetjog alapján kialakult következetes álláspontot képviselte, hogy az üzleti indíttatásból folytatott telefonbeszélgetések a 8. cikk hatálya alá is eshetnek. A konkrét ügyben megállapította, hogy Ms. Halford előzetes tájékoztatás hiányában alappal feltételezhette azt, hogy a hivatkozott zárt rendszerű telefonhálózatok személyes használatára is jogosult. Ezt az a tény is erősítette, hogy az irodát, melyben a két telefonkészülék volt, a rendőrnő kizárólagosan használhatta. Mindezekből fakadóan a Bíróság megállapította az ügyben, hogy az irodai telefonhívások is a 8. cikk hatálya alá tartoznak, így védelemben részesülnek, lehallgatásuk tehát sérti az Egyezményt (Halford v. United Kingdom, no. 20605/92). Többek között ezen üggyel párhuzamosan felállított analógia alapján hozott döntést a Bíróság, amikor megállapította, hogy előzetes tájékoztatás hiányában a munkavállaló joggal bízhat abban, hogy a munkáltató elektronikus levelező rendszerét, vagy a munkáltató által biztosított internetet személyes célból is használhatja, s hogy ezen esetben az e-mail fiók és internethasználat, csakúgy, mint a telefonhívások a 8. cikk hatálya alá esnek, azaz védelemben részesülnek (Copland v. United Kingdom, no. 62617/00).
A Barbulescu-ítélet
A Barbulescu-ügyben a Bíróság egyértelmű és tiszta logikát követett. Leszögezte, hogy az Egyezmény 8. cikkének célja, hogy megvédje az egyéneket az önkényes beavatkozásokkal szemben. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a magánélet fogalma tág fogalom. A Bíróság az ügy vizsgálata során különös jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy a munkáltató a kifejezett tiltás okán abban a hitben vizsgálta a munkavállaló e-mailjeit, hogy azok üzleti tartalommal bírnak. Következésképpen megállapította, hogy a munkáltató beavatkozása jogszerű. Sokkal inkább a munkavállaló sértette meg az előírt szabályokat akkor, amikor a munkáltató tulajdonában lévő számítógépet személyes célokra használta munkaidő alatt. Az ítélet indokolása szerint Barbulescu feladatainak teljesítését munkáltatója csak munkahelyi postafiókja megfigyelésével ellenőrizhette, és jóhiszeműen járt el, amikor azt feltételezte, hogy abban nem talál magánéleti levelezést. A Bíróság akként foglalt állást, hogy a munkáltató magatartása ésszerű volt, és az ellenőrzés volt az egyetlen út a belső szabályzat megsértésének igazolására. Tehát a munkáltatói ellenőrzés terjedelmében arányos volt, az Egyezmény 8. cikke nem sérült.
Az ítélethez Pinto de Albuquerue bíró különvéleményt fűzött. Álláspontja szerint az internethasználat alapvető emberi jog. A munkavállalók nem mondanak le a személyüket megillető jogokról azzal, hogy munkahelyük ajtaján belépnek. Álláspontja szerint az új technológiák szélesebb lehetőséget teremtenek a munkáltató számára, hogy a munkavállalók magánszférájába betekintést nyerhessen, de nehezebb helyzetet teremtenek a munkavállalóknak, hogy megvédjék azt. A kockázat a felek közötti hierarchia természetéből fakadóan még súlyosabb a munkaviszonyban, mint egyébként. A különvéleményben kifejtett álláspont szerint az internet munkáltató általi ad-hoc megfigyelése szabályzat hiányában a munkavállaló magánélethez való jogának megsértését eredményezte.
Barbulescu-ügy elhatárolása
A Barbulescu-ügy abban különbözik a fentebb hivatkozott jogesetektől, hogy az e-mail fiók magáncélú használatát ebben az esetben a munkáltató munkáltatói szabályzatban kifejezetten, és egyértelműen tiltotta. Ebből kifolyólag tehát a betekintés indokolt és szakmai alapú, valamint korlátozott, ezáltal arányos is volt, tekintettel arra, hogy magát a magáncélú e-mailek tartalmát a munkáltató nem vizsgálta.
Összegezve a fentieket megállapítható, hogy minden esetben egyedileg kell vizsgálni, hogy a beavatkozás tárgya a 8. cikk hatálya alá tartozó, védendő emberi jog e, s amennyiben igen, úgy vizsgálandó az, hogy maga a beavatkozás jogszerű e vagy sem. Szükséges továbbá azt is kiemelni, hogy döntő jelentősége is lehet adott esetben egy belső szabályzat vagy transzparens tájékoztatás meglétének vagy éppenséggel hiányának. Mindemellett arra is figyelmet kell fordítani, hogy a beavatkozás okszerű, arányos, szükséges volt-e. Ha a munkáltató mindezeket a szempontokat mérlegre tette, nagy eséllyel kap objektív és egyértelmű képet a jogszerű és követendő magatartásról.
Magyar vonatkozása az ügynek, hogy az eljáró tanácsban dr. Sajó András jogtudós, egyetemi tanár, akadémikus elnökölt.
dr. Németh Mária jogtanácsos
TESCO-Global Áruházak Zrt.
iLex Systems Zrt. együttműködő partner
kérdések/észrevételek: ilex@ilexsystems.com
