A kis- és közepes vállalkozások növekedési stratégiájukat leginkább a már elért piaci pozícióikra építik – derült ki a CIB Bank és a GfK piackutató közös, reprezentatív kutatásából.

A CIB Stafétabot elnevezésű kutatás szerint a megkérdezett kis- és középvállalati vezetők közül tízből nyolcan ma már aktívabbak lennének a finanszírozás, a beruházások, illetve a technológiai fejlesztés terén tevékenységük indításánál. A kutatásból kiderült: a vezetők a terveikben 2015 második felében és 2016 elején elsősorban a belső piacokra fókuszálnak majd, az itt történő beruházások és a stratégiák finomhangolása kerül előtérbe.

Bacher János, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta: a kis és közepes vállalkozások vezetőinek 58 százaléka úgy gondolja, hogy vállalkozása öt év múlva a mainál eredményesebb lesz.

A cégvezetők többsége inkább a belső piac fejlődésében hisz. A nagyobb exportárbevételre 31 százalékuk számít, további egyharmaduk szerint a jelenlegi szint marad fent, a belföldi értékesítés növekedésében közel 60 százalék bízik, 20 százalékuk szerint viszont a mostani szinten maradnak a bevételek – sorolta a GfK igazgatója.

A hazai vállalkozások többsége számára a rugalmasság valamint a stratégia tudatos, aktív menedzselése, finomhangolása a túlélés és a bővülés záloga. Ennek jegyében a vállalkozások 44 százaléka legalább évente módosít a stratégiáján (14 százalék negyedévente végzi el ezt). Ennek oka leginkább a változó szabályozói környezet, valamint a kormány intézkedései, a vállalkozások vezetőinek 55 százaléka ezt nevezte meg az újratervezések indokaként. A versenytársak viselkedése, a vevők, a szállítók vagy a gazdasági körülmények, a makrogazdasági folyamatok miatt kevesebben kényszerültek elképzeléseik megváltoztatására, mint az előző években – sorolta az igazgató.

Szabados Richárd, a CIB kkv és lízing üzletágak vezetője az MTI kérdésére elmondta: országos szinten mintegy 55 000 kkv sorolható a 100 millió és 15 milliárd forint éves árbevételt elérő cégek közé, ezek közül hozzávetőleg 4300 kkv vezet számlát a CIB Banknál, mintegy 20 százalékuk exporttevékenységgel is foglalkozik.

Az általuk átlagosan felvett hitel a hazai piacra termelők esetében, beruházási hitelnél 15 millió forint, míg ugyanilyen cégek átlagban 6-7 millió forintos forgóeszköz kölcsönt vettek fel. Az exportáló cégeknél ezeket az összegeket átlagosan másfélszeres szorzóval kell érteni.

A kutatást a CIB Bank megbízásából a GfK készítette el 2015 nyarán, 600 olyan kkv vezető részvételével, akiknek társaságai évi 100 millió forint és 15 milliárd forint közötti árbevételt értek el.