A CIB Bank 6 milliárd forintnyi keretet bocsájt a kereskedelmi ágazatban tevékenykedő kisvállalatok rendelkezésére.

Hatmilliárd forint kihelyezést tervez a következő egy évben a CIB Bank a kereskedelmi szektorban működő kisvállalatok – 300 millió forint alatti éves árbevételű vállalkozások – finanszírozására. A kereskedelmi szektorban bőven van tere a fejlesztéseknek, hiszen a szektor az elmúlt időszakban újra dinamikus növekedési pályára állt és a kilátásai is meglehetősen kedvezőek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a január-július periódusban öt százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, és az elemzők várakozásai szerint a növekedés az előttünk álló időszakban is kitart majd. Ezt a növekedési periódust érdemes kihasználniuk a kisebb méretű kereskedelmi vállalatoknak is, és fejleszteniük annak érdekében, hogy vállalkozásuk ki tudja aknázni a bővülésből eredő lehetőségeket.

A fejlesztés azért is fontos, mert egyrészt a verseny erősödik a kiskereskedelmi piacon is, másrészt a fogyasztói igények egyre inkább a minőségi kiszolgálás irányába tolódnak el, miközben ez a szektor sem tudja kivonni magát a digitalizáció hatásai alól.

„A CIB Bank stratégiájának egyik alappillére, hogy a hazai kisvállalatok megbízható, stabil partnere legyen, aki az ügyfelek valódi igényeire szabott ajánlattal támogatja a vállalkozások fejlődését. Ennek a küldetésnek a megvalósulását szolgálja a kereskedelmi szektorban működő kisvállalatok rendelkezésére bocsájtott hatmilliárd forint finanszírozási keret is” – mondta Bodnár Zoltán, a CIB kisvállalati szegmensének vezetője.

A beruházások terén is trendforduló látszik az ágazatban, több évnyi csökkenést követően az idei évben itt is bővülés tapasztalható, az első félévben hozzávetőlegesen 15 százalékkal nőttek a beruházások.

„Nem csak ágazati szinten figyelhető meg a növekedés: a CIB Banknál a 2015 januárja és 2016 augusztusa között eltelt időszakban a kereskedelmi vállalkozásoknál dinamikus, 123 százalékos bővülést tapasztaltak a hitelkihelyezésekben, miközben az összes kisvállalat esetében ez 78 százalék. Ezek a tendenciák pedig az előttünk álló időszakban is folytatódnak” – tette hozzá Bodnár Zoltán.

A bank jelenleg is stabil pozíciókkal rendelkezik a szektor kiszolgálásában: közel 51 ezer kisvállalati ügyfele közül hozzávetőlegesen minden tízedik ügyfél a kereskedelemben tevékenykedik. A kereskedelmi szektor finanszírozásán belül meghatározó a folyószámlahitelek aránya, ez a kihelyezett mennyiség 72 százaléka.

A folyószámlahitelek viszonylag nagy súlyával magyarázható, hogy a kereskedelemben tevékenykedő kisvállalatoknál valamivel alacsonyabb – 6 millió forint – az egy ügyletre jutó átlagos hitelösszeg, mint a teljes kisvállalati ügyfélkörnél, ahol ez 8 millió forint.

„A folyószámlahitelek nagy népszerűsége nem meglepő a szektorban – közel 40 százalékkal többet igényelnek az átlagnál -, hiszen a kereskedelemben nagyon nagy szerep jut a készletfinanszírozásnak, és az ebből adódó likviditási problémák áthidalására ez a konstrukció ideális megoldás lehet” – hangsúlyozta Bodnár Zoltán.