Az idő a befektetőknek és a vevőknek dolgozik, mivel eladó céltársaságot most relatíve könnyen lehet találni. S ezek a trendek nyomás alatt tartják a vételárakat – irja Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary elnök-vezérigazgatója.
Az elmúlt években a 10-15 millió euró alatti tranzakciók esetében – bár a teljes piaci „DealTable” nem áll rendelkezésre – a mi tapasztalataink alapján a Befektetők 2-5X EV/EBITDA szorzó számokat ajánlottak a hazai társaságokért. A kirajzolódó trend, az hogy számosságában nagyobb mértékben jelennek meg eladók a képzeletbeli hazai M&A „piactéren” – írja friss bejegyzésében Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary elnök-vezérigazgatója.
Erősödő M&A aktivitás
Mi okozhatja a megnövekedett M&A aktivitást, és milyen hatással van ez a vételárakra vagy cégértékelésre?
Kínálati oldal: Okok között a már unalomig hangoztatott „öregségi görbe” áll, vagyis egyre több társaság kerül abba a helyzetbe, hogy tulajdonosuk (ez jellemző inkább a hazai KKV-eladók többségére) utódlási problémával és átöröklési nehézségekkel, illetve ezek hiányával küzd. Ezek siettetik a tulajdonosi exit döntéseket, így az eladók egyre nagyobb számban lépnek a „tranzakciós” piacra eladási szándékkal.
Kínálati árazás: Árazás tekintetében, ha nincs egy jól és strukturáltan felépített tulajdonosfüggetlen menedzsment, akkor a tulajdonos magával együtt kénytelen árusítani eladó cégét. Ez persze nehezíti az eladási folyamatot, ami csökkentett vevői árazásban is megjelenik: a hazai KKV tranzakcióknál ilyen esetek dominálnak. Emiatt lehet azt tapasztalni, hogy a lezárt tranzakciók esetében az eladók elfogadnak egy relatíve alacsony szorzószámon alapuló árazást, kb. 2-3 EV/EBITDA-s értékelést.
Keresleti oldal: A jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben a megtakarítások után várható átlagos hozamígéretek már erősen konvergálnak az évi 2-3 százalékos tartományhoz, ezért a befektetők magasabb hozammal kecsegtető lehetőségek után kutatnak. Ugyanakkor nem feltétlenül érvényesül az a közgazdasági alaptörvény a jelenlegi M&A piacon, hogy a több vevő automatikusan generálja az árversenyt. Miért? Mert ritkábbak a többszereplős aukciók, ahol a befektetők egymásra licitálva srófolnák fel az árakat. Azért is ritkábbak az árversenyek, mert egy kialakuló aukciós környezetben számos befektető eleve bele sem kezd olyan tranzakciós folyamatba, amelyről sejti, hogy ott csak egy árfelhajtó spirálba kerülne.
Keresleti árazás: A cégvásárlás mindig is nagy kockázatú, de magasabb hozammal kecsegtető befektetési lehetőségek közé tartozott. A befektető annyiban tudja csökkenteni a kockázatát, ha pl. ugyanabban a szektorban keres befektetéseket, mint amelyikben van már érdekeltsége/piaci ismerete. A befektetők eléggé világosan kommunikálják mostanában, hogy az ő saját értékelésük alapján meddig tudnak elmenni az ajánlatban (s ezzel együtt nem is mennek bele egy árversenybe), hiszen az alacsony kamatkörnyezetben nekik sincs akkora mozgásterük, hogy könnyen tudják teljesíteni a saját belső hozamelvárásukat. Tehát a befektetőknek/vevőknek áll a világ mostanság, mert az idő nekik dolgozik, mivel eladó céltársaságot most relatíve könnyen lehet találni. S ezek a trendek nyomás alatt tartják a vételárakat.
Persze vannak olyan tranzakciós szituációk, amikor lehet versenyt generálni és nem is feltétlenül a nagyobb tranzakciós méretben. Ezt mindig a céltársaságok adott piaca, piaci részesedése, növekedési lehetősége és nyereség/fedezet tartalma és annak potenciálja befolyásolja (és ezen kívül további egyéb más tényező is lehet). Tehát egy jó növekedési lehetőségekkel és független menedzsmenttel rendelkező céget elképzelhető egy aukciós jellegű eladási folyamattal a piacra vinni, több vevő egyidejű megversenyeztetésével.
„Kétpólusú árazási” piac körvonalazódik
Kisebb méretű cégeknél, amelyeknél a 2 legérzékenyebb terület (növekedési lehetőségek és független menedzsment) kevésbé attraktív, ott az árazás beszűkül az EV/EBITDA 2-4-es szorzók közé.
Ugyanakkor azon társaságok esetében ahol a tulajdonos megvalósította / megoldotta mindezeket a kritériumokat, az alacsony befektetési hozamelvárások miatt, csak akkor hajlandó eladni, ha EV/EBITDA Szorzószámok jóval nagyobb tartományba esnek: nem ritkák a 8-10-12 szorzószámos vagy afölötti elvárások.
A szokásos M&A és értékelési eszközökkel ezek a szorzószámok túlértékelteknek tűnhetnek. De a mai hazai valóság az, hogy ezek a „felső kategóriás” eladók — elmondásuk alapján — még mindig sokkal többet tudnak realizálni akkor, ha megtakarításukat nem a klasszikus banki instrumentumkban fialtatják alacsonyabb hozamok mellett, hanem a cégükbe forgatják vissza magasabb hozamelvárás mellett.
Elmozdulás ezen a téren csak akkor várható, ha az ilyen cégek növekedési kilátásai valamilyen oknál fogva sérülnek, vagy a banki hozamok szignifikánsan növekedésnek indulnak. De ez utóbbira még pár évet valószínűleg várni kell.
