Számos fővárosi helyszínen – nem egyszer köztereken – várja a kortárs és világzene, a jazz, az opera, a képzőművészet, a színház, az irodalom, a kortárs tánc és az újcirkusz kedvelőit október 9. és 25. között a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

Soha ilyen nagy szüksége nem volt még arra az embereknek, hogy a művészet erejével feltöltődjenek, a fesztivál ezért kreatívan próbálja legyőzni a járványhelyzet okozta akadályokat – mondta el az eseménysorozat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a fesztivált szervező operatív testület elnöke.

Mint hozzáfűzte, az idei krízishelyzetben nagyobb figyelem jut a „hazai világsztárjainkra”. Új produkcióval készül például a Recirquel újcirkuszi társulat, a Ludwig Múzeum Barabási Albert-László hálózatkutató és laborjának adatvizualizációs munkáit hozza el, Barta Dóra Philip Glass Les enfants terribles (Veszedelmes éden) című táncoperáját állítja színpadra, a Magyar Nemzeti Galéria pedig Sean Scully munkáiból rendez nagyszabású kiállítást – emelte ki Káel Csaba.

A Veszedelmes édenhez hasonlóan a Magyar Állami Operaház nemrég átadott Eiffel Műhelyházában tartják Vajda János A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című operájának ősbemutatóját is.

Káel Csaba felhívta a figyelmet a CAFe Budapest társrendezvényeire. Elmondása szerint az eseménysorozat egyik legfontosabb partnere az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár, ahogy a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, valamint Budapest Ritmo világzenei fesztivál is.

Faix Csaba, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója a rendhagyó fővárosi helyszíneket emelte ki. Az Intró sorozat keretében például kávézókban, reggelizőhelyeken játszanak majd zenészek, a Flying Bodies You are the Flow című produkciója pedig a Boráros Skateparkban lesz látható.

Új helyszín lesz a Tesla Loft is, amely több ősbemutatónak is otthont ad. Itt hallható először Madarász Iván Feljegyzések a postakocsiból című, Szőcs Géza verseire írott dalciklusa és Balassa Sándor Trió három trombitára című darabja is. A Fischer Annie Night során ösztöndíjasok mutatkoznak be a Három Holló pubban és a Belvárosi templomban, Fischer Iván Lakásszínházában pedig Gyabronka József Dante Poklát adja elő, Nádasdy Ádám újrafordításában.

Barabási Albert-László a Ludwig Múzeumban készülő, Rejtett mintázatok című kiállításáról szólva elmondta: a tárlat azt célozza, hogy vizualizálja, úgynevezett adatszobrokká formálja az életünket és annak összefüggéseit. A hálózatkutató kiemelte, hogy az által vezetett labor munkája a szakmai publikációk és az ismeretterjesztés mellett egy harmadik lábon, a vizualitáson is áll. A labortól kértek már el munkákat múzeumok, de külön kiállítást először a Ludwig Múzeum szentel az adatvizualizációknak – emlékeztetett, hozzátéve: a tárlat Budapest után rögtön megy majd tovább Karlsruhéba.

Barabási Albert-László elmondta, úgy próbálják bemutatni a munkákat – kétdimenziós hálózatvizualizációkat, háromdimenziós adatszobrokat, videókat és VR-adatmegjelenítéseket -, hogy azoknak is élményt nyújtsanak, akik nem kíváncsiak a mögöttük álló tartalomra, az erre vágyók pedig el is mélyedhessenek bennük.

Vági Bence rendező-koreográfus kiemelte, hogy az általa alapított és vezetett Recirquel egy új műfaj, a cirque danse meghonosítója: artistáikat táncművészetre, táncosaikat pedig cirkuszművészetre képzik. „A cirkuszban megvan a káprázat, a táncművészet pedig elsősorban önkifejezési eszköz, ez a kettő azonban nem kell, hogy elváljon egymástól” – fogalmazott.

A Solus Amor egy trilógia lezárása – beszélt készülő produkciójukról Vági Bence, hozzátéve: a darab zenéjét Szirtes Edina Mókus készítette, a megjelenítésben pedig mások mellett Janni Younge dél-afrikai bábtervezővel és csapatával is együtt dolgoznak.

Barta Dóra rendező-koreográfus elmondta, hogy Philip Glass Jean Cocteau trilógiájának utolsó darabja nyomán komponálta Les enfants terribles (Veszedelmes éden) című táncoperáját.

Operaszínpadon ritka az olyan mű, amelyekben az énekesek és táncosok egyforma súllyal vannak jelen. Ez a fúzió nem példátlan, de mindenképpen különleges – méltatta a táncoperát Barta Dóra, hozzáfűzve: a színrevitel során igyekeznek megőrizni a Veszedelmes éden szürreális hangulatát, de kulcsot is adni hozzá a nézőknek.

Oláh Krisztián Parallel Reflections című hattételes szvitje a vonószenekar és a jazzkvartett kapcsolatának kortárs értelmezésével kísérletezik a Zeneakadémián. A zongoraművész elmondta: arra tesznek kísérletet, hogy a klasszikus zenéből közelítsék meg a jazzt és a jazzből a klasszikus zenét; nem ledönteni szeretnék a tradíciókat, hanem a kapcsolódási pontokat megtalálni. Az esten rengeteg klasszikus szerző megjelenik, közülük Oláh Krisztián Bartók Béla zenéjét, Sztravinszkij ritmikai világát és Richard Strauss harmóniáit emelte ki, amelyeket a jazz ritmusa formál egésszé.

Káel Csaba hangsúlyozta: a CAFe Budapest során mindent elkövetnek azért, hogy a művészek és a nézők biztonságban, az aktuális egészségügyi iránymutatásoknak maximálisan megfelelve találkozhassanak.

A kortárs művészeti fesztivál teljes programját a https://cafebudapestfest.hu honlapon érhetik el az érdeklődők.

(Forrás: MTI)