Több mint 8 milliárd forint értékben hirdetett eredményt két közbeszerzésben a Budapesti Közlekedési Zrt., az egyiket dízel, a másikat elektromos buszok rendelkezésre tartására írták ki.

Mindkét tender hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos eljárás volt. Az első – dízel buszos közbeszerzés – két részből állt. Az elsőbe az alacsonypadlós, szóló, dízel autóbuszok tartoztak 1 milliárd 563 milliárd forintos keretben. Ezt a MABI-BUS Kft. nyerte meg, a másik – vesztes – ajánlattevő a Scania Hungária Kft. volt.

Az első tender második része a csuklós buszokat tartalmazta 5 milliárd 247 milliárd forintos keretösszegben. Ennek nyertese az INTER TAN-KER City Konzorcium lett. Ennek tagjai – a névadón kívül – a Pandant TMSZ Kft. és az ITK Holding Zrt. Ebben a részben a MABI-BUS Kft. volt a vesztes.

A másik tender alacsonypadlós, szóló, elektromos autóbuszok rendelkezésre tartását kérte, 1 milliárd 452 millió forint keretösszegben. Ezt a holland BYD Europe BV nyerte. A vesztes ajánlattevő a Dunai Repülőgépgyár Zrt. volt.