A budapesti étteremtulajdonosok jó erkölcsbe ütközőnek tartják a NAV ellenőrzési gyakorlatát, a legnagyobb problémát azonban a felelős személyére vonatkozó törvényi előírás jelenti számukra.
Egyre több vendéglátós fordul a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Turizmus és Vendéglátás osztályához a NAV ellenőrzéseivel kapcsolatos anomáliák miatt. A panaszok könnyen összegezhetők: a revizorok az étteremtulajdonosok szerint büntetni járnak, nem pedig ellenőrizni. Az ellenőrzések során az adóhivatal munkatársai „mindent bevetnek”: ha úgy látják jónak, akár egy nap háromszor is „meglátogatják” ugyanazt az éttermet, ami – figyelembe véve, hogy egy ellenőrzés még akkor is eltart egy óráig, ha büntetésre nem kerül sor – jelentős fennakadást és persze bevételkiesést okoz. A revizorok gyakran négyesével járják a várost, közülük ketten (a „vatták”) józanok – ők a tényleges ellenőrök –, a másik kettő („szivacs”) viszont az „életszerűség” jegyében nem tartózkodik sem az alkoholfogyasztástól, sem az ordenáré viselkedéstől. A kiváló színészek az adófizetők pénzén nemritkán több tízezer forint értékben fogyasztanak, mielőtt felfedik magukat – holott a számlaadást néhány pohár sör megrendelésével is ellenőrizni lehetne…
A revizorok többnyire „többlépcsős” (vagy „ütemezett”) stratégiát követnek: ha kapnak számlát, akkor nem fedik fel magukat, hátha a következő körben „sikerrel járnak”, ami az ellenőrzött vállalkozás vezetőit csak erősít abbéli meggyőződésükben, hogy az elsődleges cél nem az ellenőrzés, hanem a büntetés. (Sokat hallani arról, hogy a revizoroknak kvótát kell teljesíteniük, amit a hivatal rendre városi legendának minősít.) Amennyiben az ellenőrök nem találnak fogást a számlaadáson, akkor adminisztratív hibát keresnek, például felfedezik, hogy a számlaadási nyomtatványon nem szerepel az online pénztárgép regisztrációs száma, ami 50 ezer forintos büntetést von maga után. Hasonlóan, aki keres, találhat – formai – hibát az áfatömböket végiglapozva is. (Egy felíró alkalmazása viszont olyan plusz költség, amelyet az átlag vendéglátós már nem tud kigazdálkodni.)
De nem csupán az ellenőrzések hossza, gyakorisága, jó erkölcsbe ütköző jellege jelent problémát. Az adóhivatal a kiválasztás során sincs mindig a helyzet magaslatán. Előfordult, hogy miután egy egység bevétele az előző napi 300 ezer forint után 3 ezerre csökkent, azonnal megjelentek az ellenőrök – figyelmen kívül hagyva, hogy egy kerthelységről volt szó, a bevétel gyanús visszaesését pedig a zord időjárás magyarázta…
Mindez nincs összhangban azzal a kormány által is vallott stratégiával, amely szerint a kkv-kat erősíteni kellene. Sok vendéglátósnak van összehasonlítási alapja arról is, miként jár el az adóhatóság – például – Németországban: álruhás ellenőrzés nincs, a revizorok előre egyeztetett időpontban keresik fel a vendéglátó egységet; az is igaz persze, hogy ha nem találnak rendben valamit, akkor szigorúan büntetnek.
A vendéglátósokat azonban leginkább az az adójogszabály zavarja, amely szerint a számlaadási előírás megsértése esetén nem csupán a tényleges „bűnös”, vagyis a pincér fizet büntetést, hanem a munkaadó is: az előbbi 10–50 ezer forintot, az utóbbi viszont 150 – 500 ezret is; a visszaesők szankciója pedig 12 napos bezárás, ami amellett, hogy ellehetetlenítheti az üzletet, a kieső állami bevételek miatt nemzetgazdasági szempontból is óriási öngól.
Ha tehát a munkavállaló becsapja a vendéget, tized akkora büntetést fizet, mint a munkaadó, aki gyakorlatilag ki van szolgáltatva az ágazatra jellemző erős fluktuáció miatt sok esetben ismeretlen alkalmazottnak. Egy nézeteltérés esetén az alkalmazott az egyhónapos felmondási idő alatt néhány tízezer forint „költségen” akár a csőd szélére is sodorhatja alkalmazóját. A problémát súlyosbítja, hogy a szakma legjobbjai már régen külföldön dolgoznak, akikből pedig a vendéglátósok „válogathatnak”, azok közül sokan még jóhiszeműen is követnek el hibákat. (A revizorok előszeretettel fizetnek nagy címletekkel, és bevett gyakorlat, hogy a már elkészült számlát újraíratják, mondván, külön-külön kívánnak fizetni. Az ilyen feladatok a gyakorlatlanabb alkalmazottat – elég sokan tartoznak ebbe a körbe – akkor is zavarba hozhatják, ha nem áll szándékában csalni.)
Több vendéglátós követi már azt a gyakorlatot, hogy alkalmazottaival tanúk előtt aláíratja: mivel jogkövető cég foglalkoztatja őket, mindig számlát kell adniuk, és ha ezt elmulasztják, akkor vállalniuk kell a következményeket is. Ez azonban a NAV-ot nem érdekli, mivel így nem adóügyi, hanem polgári jogviszony keletkezik a felek között. A munkaadó bírósághoz fordulhat és megpróbálhatja egy polgári per során érvényesíteni a megállapodásban foglaltakat – az esélyei persze nem fényesek. A megoldást az jelentené, ha a törvényalkotó rendelkezne másképpen, és az ilyen típusú felelősségvállalásnak adójogi következményei is lennének.
A Kamarához érkező panaszok alapján tehát úgy tűnik: az alkalmazó és az alkalmazott közötti jogviszonynak az adójogszabályokban is érvényesülni kellene. Amennyiben a büntetést a tényleges „bűnös” fizetné, azzal feltehetően a gazdaság egésze is jobban járna.
A KamaraOnline folytatni kívánja a témát. Olvasóink észrevételeit, beszámolóit a szerkesztoseg@kamaraonline.hu címre várjuk.
