A Magyar Nemzeti Bank 3 millió 800 ezer forintra bírságolta a Centrál Takarék Szövetkezetet, a Mátra Takarékszövetkezet jogutódját. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján ez év szeptember végéig kell orvosolnia az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.

Az MNB határozatában megállapította, hogy a Centrál Takarék Szövetkezet mint a Mátra Takarékszövetkezet jogutódja, az MNB tavaly hozott határozatában előírt kötelezettségeinek egy részét határidőre nem, vagy csak részben teljesítette.

A hitelintézet továbbra is megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény, valamint a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet több előírását is. A hitelintézet megsértette – többek között – hatósági átutalási megbízások kezelésére és teljesítésére, a fogyasztókat és a mikrovállalkozásokat védő felelősségi és kárviselési szabályra, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, valamint az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseket.

A jogsértésekre tekintettel a jegybank 3 millió800 ezer forint bírság megfizetésére, valamint az említett jogszabályoknak való megfelelés biztosítására kötelezte a hitelintézetet, ez utóbbi esetében, 2018. szeptember 30-i határidővel. Az intézkedés oka, hogy a hitelintézet a korábban előírt határidőre nem tett eleget kötelezettségének, a jogszabálysértő állapot változatlanul, folyamatosan fennáll.