Budapest és a kerületek fejlődéséről, a gazdaságfejlesztés eredményeiről és további lehetőségeiről szólt a Gazdaságélénkítés Budapesten és a kerületekben című kerekasztal beszélgetés, amellyel a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) megnyitotta a Wekerle-Mikó sátor programjait a 29. Bálványosi Szabadegyetemen 2018. július 25-én.

A beszélgetés résztvevői Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere és Egry Attila, Józsefváros alpolgármestere voltak.

Az ősszel lesz huszonöt éve annak, hogy 1993-ban a BVK-t létrehozta a Fővárosi Közgyűlés és öt éve annak, hogy feladatul kaptuk a szervezet megújítását. Most már kimondhatjuk, hogy befejeztük a megújítást, az elmúlt öt évben olyan új programokat indítottunk el, amelyek a fővárosi kkv-k számára valós segítséget jelentenek. Az utóbbi három évben több mint tizenötezer ember vett részt a programjainkon – mutatta be Szalai Piroska a Közalapítványt.

A BVK működését Budapest Gazdaságélénkítési és Munkahelyteremtési Stratégiája határozza meg, amit a Fővárosi Közgyűlés 2015. júniusi ülésén fogadott el. A keret jellegű stratégia összefoglalja a megalkotásának folyamatában részt vevő szervezetek Budapest gazdaságfejlesztése érdekében a 2015-2021 közti időszakra megfogalmazott közös céljait és elvárásait. A stratégiával Fővárosi Önkormányzat újabb lehetőségeket nyitott a kkv-k fejlődésének támogatására.

Ahogy hazánkban, úgy Budapesten is 2010 óta folyamatosan javulnak a foglalkoztatási mutatók: 134 ezerrel többen dolgoztak Budapesten 2017-ben, mint hét évvel korábban, azaz a múlt évben 835 ezer fő dolgozott a Fővárosban, közülük 437 ezer férfi és 398 ezer nő. 2017-ben a munkanélküliségi ráta 2,9százalékra csökkent, ami a hét évvel korábbi 9,2százalékos érték harmada sincs már. A Közép-magyarországi régióban a 20-64 évesek foglalkoztatási rátája már 2016-ban meghaladta az unió által 2020-ra megcélzott 75százalékot – ismertette a legfrissebb statisztikákat Szalai Piroska.

Borbély Lénárd csepeli polgármester elmondta, hogy kerületük speciális ipari helyzetének köszönhetően hatalmas szakmai tudást halmozott fel. Például büszkék arra, hogy a Bubit is itt gyártják, és országszerte méltán híres ez a brand. Közben hatékony az együttműködés a Fővárosi Önkormányzattal, és büszkék arra, hogy sok pénzt fordítanak többi között útépítésre, az infrastruktúra fejlesztésére.

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere azt hangsúlyozta: alapvetően a pezsgő és a bor kapcsán híres a kerület mint egyfajta borrégió, amely az Osztrák-Magyar Monarchia óta kvázi kereskedelmi központi szerepet is betölt. A borászat egy olyan alap, amire lehet építkezni, vendéglátó kapacitásokat fejleszteni. Természetesen alapfeladatnak tartják a vállalkozások megsegítését: több mint félszáz vállalkozással sikerült stratégiai partnerségi kapcsolatot már tető alá hozni.

Egry Attila elmondta, hogy Józsefváros fejlesztésében nagy szerepe van annak, hogy Józsefváros. egyetemváros is. S az egyetemek az innováció kiinduló pontjai tudnak lenni. Itt a központja a Semmelweis Egyetemnek, itt a Pázmány Péter Egyetem Informatikai Kara is többek közt, de a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is rengeteg potenciált rejt magában.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal együttműködve alakították ki a Józsefvárosi Mikrovállalkozások Kamattámogatási Programját, melynek lényege, hogy a kerületi vállalkozások által, a BVK-tól igényelt mikrohitelek kamataihoz támogatást nyújt az önkormányzat, így a vállalkozások rendkívül kedvező kamatozású hitelhez juthatnak hozzá. A programban a kerületi fiatal és női vállalkozások további kamatkedvezményt kaphatnak.

A kerekasztal beszélgetést Velkovics Vilmos, az EHO TV munkatársa moderálta.