Ha a fogyasztó egy vállalkozástól, például márkakereskedéstől vagy használtautó-kereskedéstől vásárolja meg használt autóját, az eladó vállalkozás felelősséggel tartozik a jármű olyan hibáiért, amelyeket a fogyasztó 6 hónapon belül fedez fel, és amelyet a vállalkozás előre nem közölt, vagy nem volt egyértelműen látható, felismerhető (például a próbaút során) – írják a Budapesti Békéltető Testület szakemberei.

A vásárlástól számított 6 hónapon belül az eladónak kell bebizonyítania, hogy a hiba nem volt meg a szerződéskötés időpontjában vagy erről a fogyasztót tájékoztatta, tehát nem rejtett hibáról van szó, kivéve, ha olyan természetű a hiba, hogy elképzelhetetlen, hogy a vásárláskor nem vették volna észre. Ilyen eset például, ha egyértelműen látszik, hogy valamely hibát baleset okozott. Tehát a fogyasztó vállalkozással szemben gyakorlatilag ugyanúgy érvényesítheti a jogait, mintha az autó kötelező jótállás alá tartozna.

Autóvásárláskor minden esetben figyelni kell arra, hogy a felek a gépjármű minden lényeges tulajdonságát tisztázzák. Különösen használt járművek esetében, már előfordulhatnak kisebb-nagyobb hibák, amelyeket – ha vannak – a vállalkozásnak bizonyíthatóan közölnie kell szerződéskötés előtt ahhoz, hogy ne lehessen vele szemben fellépni. Ezért soha ne írjanak alá olyan szerződést, amely azt tartalmazza, hogy a fogyasztó tisztában van a jármű összes hibájával – tanácsolja a testület. A tájékoztatás során elhangzó hibákat foglalják bele a szerződésbe, vagy csatolják egy jegyzőkönyvben (ezeket is érdemes ellenőrizni azért, hogy a szóban elhangzottak biztosan megegyezzenek azzal, amit az aláírandó szerződés tartalmaz).

Fontos ismét leszögezni, hogy a leírtak csak fogyasztó és vállalkozás között megkötött adásvételekre vonatkoznak, ellenben azokkal az esetekkel, amikor a fogyasztó magánszemélytől vásárol meg gépjárművet.

Mit tehet a fogyasztó, ha a szerződéskötés után éri a „meglepetés”?

A biztosított jogok érvényesítéséhez szükség van arra, hogy a fogyasztó lehetőség szerint haladéktalanul, de legkésőbb a hiba észlelésétől számított két hónapon belül közölje a hibát az eladóval. Érdemes minél korábban jelezni a hibát az eladó felé, mert ha a késlekedésből további kára származik a fogyasztónak, akkor ezért már ő tartozik felelősséggel.

A Polgári Törvénykönyv minimum egy éves időszakot biztosít az eladóval szembeni fellépésre, ha a használt dolog minősége, tulajdonságai nem felelnek meg a megállapodásnak (azaz hibás a teljesítés). Ez ugyan rövidebb, mint az új dolgokra vonatkozó két éves határidő, de nincs akadálya annak, hogy a felek hosszabb időszakban állapodjanak meg az igényérvényesítésre, mint a jogszabályban biztosított 1 év. Viszont fontos tudni, hogy a vásárlástól számított fél év elteltével – mialatt a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a hiba nem volt meg – a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a hiba már megvolt a teljesítés időpontjában és erről ő tájékoztatást nem kapott. (Ezt például szakvélemény beszerzésével tudja megtenni.)

Ebben a határidőben van lehetősége a fogyasztónak arra, hogy a jogszabályok által biztosított jogait érvényesítse. Alapesetben kijavítást vagy kicserélést lehetne követelni, de mivel használt autó esetében a kicserélés általában nem lehetséges, hiszen teljesen ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkező járművet kellene a vállalkozásnak a hibás helyett biztosítani, ezért elsőként kijavítás követelhető a vállalkozástól. Ezen kívül a fogyasztó saját maga is kijavíttathatja a gépjárművet – a vállalkozás költségére – vagy kérheti a vételár arányos leszállítását. Amennyiben jelentősebb a hiba, a fogyasztó elállhat a szerződéstől, ha a kijavítás belátható időn belül, vagy egyáltalán nem megoldható, vagy a fogyasztónak az ehhez fűződő érdeke megszűnt.