Szingapúrban, Párizsban és Hongkongban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor továbbra sincs a száz legdrágább város között, sőt egyre olcsóbb – áll az Economist Intelligence Unit (EIU) globális felmérésében.

Az EIU 160 termékből összerakott áru- és szolgáltatáskosár átlagárának kiszámításával állítja össze éves listáját a világ nagyvárosainak dollárban mért megélhetési költségeiről. Az összehasonlítás alapja 100-as megélhetési mutatóval hagyományosan New York.

Az idei felmérés szerint a 133 várost tartalmazó listán holtversenyben került az első helyre Szingapúr, Párizs és Hongkong, New Yorkhoz mért költségindexük ugyanis egyaránt 107. A felső tízben szerepel még Zürich (106), Genf és Oszaka (egyaránt 101), Szöul, Koppenhága és a viszonyítási alapként használt New York (egyaránt 100), valamint Tel-Aviv és Los Angeles (egyaránt 99).

Budapest ugyanakkor a 133-as mezőnyben az idén a 105. helyre került a dollárban számolt megélhetési költségek alapján, a New York-i költségszint 54 százalékával.

Az EIU kimutatása szerint a magyar főváros a dollárban fizetett külföldi kiküldöttek számára egyre olcsóbb: Budapest tavaly a New York-i 100-as megélhetési költségindex 59 százalékával a 101. helyen, öt évvel ezelőtt 67 százalékos költségszinttel a 100. helyen, tíz éve New York megélhetési költségeinek 87 százalékával a 65. helyen állt.

Az összehasonlító elemzés szerzői kiemelik, hogy az inflációs és a devizaárfolyam-hatások miatt a vizsgált teljes mezőny is olcsóbb lett a New Yorkhoz mért, dollárban számolt átlagos megélhetési költségekhez képest.

A cég számítási módszerei szerint a globális megélhetési költségindex az idén 69 százalékra csökkent a tavaly mért 73 százalékról, öt éve 82 százalék, tíz évvel ezelőtt még 89 százalék volt.

Az Economist Intelligence Unit kedden bemutatott költséglistáján a világ legolcsóbb városa – legalábbis a dollárban fizetett külföldiek számára – a venezuelai főváros, Caracas, amely a New York-i szinthez mért 15 százalékos költségindexével az utolsó, 133. helyre került.

A legolcsóbb tízes mezőnyben szerepel Damaszkusz (25 százalék), Taskent (33), Almati (35), Bangalore (39), Karacsi és Lagos (40), Buenos Aires és Chennai (41), illetve Delhi (43).

Az EIU elemzői hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az olcsóság nem feltétlenül ad okot jókedvre, mivel általában gazdasági-politikai felfordulással, biztonsági kockázatokkal terhelt rosszabb életminőséget is jelent.

(Forrás: MTI)