Egy éven belül vehetik birtokba a légi teheráru-szállító légitársaságok azt a 20 ezer négyzetméteres, korszerű árukezelő központot és raktárt, aminek az építése szeptemberben kezdődött el Budapesten.

A Cargo City névre keresztelt létesítmény megépítése a legfőbb magyarországi üzenet azon a torontói fórumon, amelyen a budapesti repülőtér a düsseldorfi és a hamburgi szakemberekkel közösen állít ki. A három repülőtér között ugyanaz a tulajdonosi/befektetői háttér húzódik meg az AviAlliance személyében, mindhárom reptéren különösen nagy figyelmet szentelnek a cargo üzletág, azaz a légi teherszállítmányozás felfuttatásának.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség által rendezett Air Cargo Fórumon mintegy 300 kiállító és több mint 4000 magas szintű döntéshozó vonul fel, a budapesti repülőtér számára pedig nagy lehetőség, hogy már az építkezés szakaszában tartó legnagyobb cargo projektjét és az abban rejlő lehetőségeket nagyobb nemzetközi tömeggel is megismertesse.

A budflyer.blog.hu beszámolója szerint jelentős piaci lehetőségek rejlenek az új teheráru elosztó központokban, ahol a hagyományos európai központokkal ellentétben még jelentős kapacitásokat lehet mozgósítani. A budapesti Cargo City megépítése is ennek a stratégiának a részen, hiszen Magyarország ideális feltételeket kínál ahhoz, hogy nagy közép-kelet-európai elosztó központ legyen belőle.

A magyar fővárosban az elmúlt két évben 39 százalékkal nőtt a cargo-forgalom, amely tavaly elérte az évi 127 ezer tonnát, az idén pedig akár 150 ezer tonna áru is megfordulhat Budapest légikikötőjében. Erre a piaci igénynövekedésre ad választ a Cargo City, amelyhez egyúttal 36 ezer négyzetméteres beton előteret is építenek, ezen egyszerre két teherszállító óriásgépet lehet majd kiszolgálni.

A Cargo City kiépítése a Budapest Airport BUD 2020 repülőtér-fejlesztési program részeként, mintegy 10 milliárd forintból valósul meg, ugyanennek a programnak a részeként tavaly adtak át Budapesten két, összesen 16 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai központot TNT és a DHL Express számára a kisméretű expressz küldemények és az e-kereskedelem megnövekedett igényei miatt.

(Fotó: Budapest Airport)