Budapest élen jár az otthoni munkavégzés lehetőségeiben, és ahol van rá mód, ott a munkavállalók általában mindenhol élnek is vele – közölte a Reacty Digital novemberi online kutatásának eredményeit ismertetve.

Reprezentatív kutatásuk szerint Magyarországon főleg a koronavírus-járvány miatti korlátozások segítették a távmunka szélesebb körű elterjedését.

A járványidőszak előtt a 18-79 éves, legalább részmunkaidőben foglalkoztatott magyarok mindössze 18 százalékának volt lehetősége arra, hogy otthonról végezze el a munkáját. A tavaszi és az őszi lezárások alatt azonban az arány megnőtt, novemberben a foglalkoztatottak harmadának biztosított lehetőséget otthoni munkavégzésre a munkahelye.

Nyáron megfigyelhető volt egyfajta visszarendeződés – összefüggésben a járványügyi korlátozások enyhülésével -, ami azt mutatja, ha nincsenek állami korlátozó rendelkezések, akkor a cégek is kevésbé hajlamosak a távmunka lehetőségét felajánlani – tették hozzá.

Adataik szerint az otthoni munkavégzést már év elején is az arra lehetőséget kapók kétharmada vette igénybe, míg a tavaszi lezárások alatt ötből négyen tettek így, legtöbben a diplomások közül.

Leginkább a fővárosiak tudnak otthon dolgozni, a tavaszi és az év végi korlátozó intézkedések idején a budapesti, legalább részmunkaidős foglalkozatottak felének volt lehetősége távmunkára. A legalacsonyabb az otthonról dolgozók aránya a Közép- és Nyugat-Dunántúlon, ahol csak minden ötödik foglalkozatott munkahelye nyújt ilyen opciót.

Kutatási eredményeik azt mutatják, hogy a novemberi korlátozások bevezetése óta az otthonról is dolgozók 45 százaléka a teljes munkaidejét távmunkában, míg 17 százalékuk a munkaidő nagyobb részét munkahelyén tölti. A teljes távmunka különösen jellemző a részmunkaidős munkavállalókra, akiknek 67 százaléka egyáltalán nem jár be munkahelyére, míg a teljes állásban foglalkoztatottak csupán 40 százaléka marad folyamatosan otthon.

Az otthoni munkavégzésről a szolgáltatási szektorban dolgozók átlag feletti arányban nyilatkoztak úgy, hogy egyáltalán nem elégedettek a nekik biztosított lehetőségekkel annak ellenére, hogy ebben a szektorban egész évben kifejezetten magas volt a távmunka lehetőségének aránya.

Kiemelték: a cégek és a munkavállalók közti folyamatos kommunikáció a járványhelyzetben különösen fontos, a munkáltatóknak szükségük van arra, hogy megismerjék dolgozóik véleményét. Ezért a Reacty Digital az országos reprezentatív kutatást követően 2020 végétől felméréssorozatot indít, melyben célzottan vizsgálják a dolgozók egészségtudatossághoz, járványügyi intézkedésekhez, illetve távmunkához való viszonyát.

(Forrás: MTI)