Nem szeretnének érdemi pályázatot visszautasítani, ezért a Pénzügyminisztérium valószínűleg bővíti az egészségipari támogatási program keretét – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Emlékeztetett: augusztusban, a pályázat kiírása utáni héten, az ötven milliárd forintos pályázati keretet jelentősen meghaladó jelentkezés érkezett. Jelenleg úgy tűnik, hogy az első körben sikeresen pályázó 32 céget 36 milliárd forinttal támogatják. A maradék támogatás szétosztására múlt hétfőn újból megnyitották a pályázatot, amikor is mindössze egy nap alatt 26 cég pályázott – tudatta az államtitkár. Mint mondta, a kormány a pályázó vállalkozások beruházásának 80 százalékát támogatja, amennyiben az a koronavírus-járvány helyzethez kapcsolódó termékek gyártására irányul és 6 hónap alatt megvalósul. Egyéb egészségipari kapacitást növelő beruházok 50-80 százalékának támogatására pályázhatnak a cégek – tette hozzá. A program célja, hogy Magyarország egészségipari kapacitásait kiépítsék, illetve jelentősen megnöveljék. Jelenleg a Magyarországon gyártott termékek aránya elenyésző, kevesebb, mint 20 százalék, míg más országokban 70-80 százalék fölötti.

(Forrás: MTI/PM)