A berlini lehetőségek és a borászathoz való kötődés hozták meg Szedlacskó Máté és Csorba Gábor kedvét a magyar borok németországi forgalmazásához. A berlini BorStore egyik alapítójával, Szedlacskó Mátéval beszélgettünk arról, miként lehet magyar borkereskedést működtetni külföldön.

– Mikor nyitották meg a BorStore–t?

– Körülbelül másfél éve. Hivatalosan 2015 februárjában indultunk, amit megelőzött egy majdnem egy éves tervezés.

– Miért Németországban alapítottak borkereskedést?

– A berlini startup világ rendkívül motiváló környezet volt arra, hogy belekezdjünk egy vállalkozásba. Az egész úgy indult, hogy munkatársak voltunk a Bortársaságnál Magyarországon. Én korábban Londonban dolgoztam egy helyi borkereskedésnél, itt szereztem nemzetközi tapasztalatot. Végzettségem szerint közgazdász vagyok, Berlinbe is azért költöztem, mert a Humboldt Egyetemen végeztem a mesterképzést. A borok területén Gábor a szakember, ő már régebb óta dolgozik a Bortársaságnál. Miután ő is gyakran járt ki Németországba, kitaláltuk, hogy belefogunk.

– Berlin mennyire veszi fel ezt a folyamatos vállalkozó kedvet?

– Abszolút. Berlin igazi multikulturális város, amely kiváló közeget teremt a vállalkozásoknak. Másrészt Németországban – így a fővárosban is – a gazdaság mozgatórugóját a vállalkozások adják.

– A BorStore webáruház és üzlethelyiség is?

– Csak webáruház. Berlin területén egy-két kisboltban működtetünk úgynevezett átvevő pontokat, de mivel Németországban könnyen és olcsón lehet szállítani, jellemzőbb, hogy kiszállíttatjuk a megrendelt mennyiséget.

– Kik alkotják az elsődleges célcsoportot? Németországi lakosok, vagy mások is?

– A berlini vállalkozással nem az volt a célunk, hogy kifejezetten németeknek adjunk el bort. Miután Berlin lakossága nagyon vegyes, nem is lehet igazán behatárolni, hogy ki a konkrét célközönség. Alapvetően a weboldalt is azért kezdtük el angolul, mert azzal több embert érhetünk el.

– Mennyire jellemző a borfogyasztás a sör hazájában?

– Németország nyugati részén és a francia határhoz közel jellemző, hogy inkább a borokat fogyasztják, de ez a helyzet a nagyobb városokban is, Münchenben, Stuttgartban és Hamburgban. Berlinben a nemzetköziség miatt is van a bornak piaca, viszonylag sok magyar él ott, illetve a más nemzetiségű fogyasztók is tudják hova kapcsolni a magyar borokat – Budapest, Balaton…

– Mi az eddigi tapasztalat? Milyen borokat vásárolnak leginkább?

– A helyzet hasonló a magyarországihoz. Jól fogynak a komolyabb tokaji borok, a villányi vörösborok, ezek szezontól függetlenül sikeresek. A választékot is igyekszünk úgy alakítani, hogy nemzetközileg is megállja a helyét, emellett kiemelünk egy-egy borászt, akinek a munkásságát kicsit bővebben bemutatjuk.

– Említette, hogy Berlinben sok a vállalkozó és sok a magyar is. Találkoztak már konkurenciával?

– Nem igazán. Van egy olyan kisbolt, ahol hungarikumokat értékesítenek, de ott inkább a hagyományos borok szerepelnek a kínálatban. Mi a fiatal borászokra specializálódtunk, az ő boraikat forgalmazzuk, erre pedig nem tudok másik példát mondani Németországban.

– Miért kezdték el a fiatal borászok termékeit forgalmazni?

– Az újabb technológiáknak és módszereknek köszönhetően ma már nagyobb odafigyeléssel lehet foglalkozni a szőlővel. Emiatt kialakult a borászok között is egy új generáció, amelynek hosszú távon is van jövője a borpiacon.

– Mennyit foglalkoznak azzal, hogy megjelenjenek a nyilvánosság előtt?

– Mivel külföldön a magyar bor különleges terméknek számít, pár havonta mindig tartunk egy nagyobb borkóstolót. Ezenkívül van egy nagy hagyománynak örvendő berlini rendezvény ősszel, az úgynevezett „Lange Nacht der Weine” (A borok éjszakája). Ezen is megjelentünk már, és tervezzük a jövőben is. Szerveztünk már kóstolót egy-két kisebb borszaküzletnél is. Van Berlinben egy szerb boros startup, velük jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk, már közös borkóstolót is tartottunk.

– Van olyan üzlet vagy vállalkozás Magyarországon, amellyel kapcsolatban vannak?

– Mivel nagyon sok bort a Bortársaságon keresztül szerzünk be, ezért velük folyamatos üzleti kapcsolatban állunk. Ezenkívül nincs komolyabb magyar üzleti kapcsolatunk, mert jelenleg nincs nagyon aktualitása.

– Mik a terveik?

– A vállalkozás még nem tekint vissza nagy múltra, nincsenek komoly, hosszú távú terveink. A cél egyelőre a választék folyamatos bővítése, több kóstoló szervezése. Elkezdtük erősíteni a vonalat a gasztronómia terén is, egyre több étteremnek adunk el borokat.

– Gondoltak arra, hogy másik városban is megjelenjenek?

– Mivel szállítjuk a borokat, ezért logisztikailag nincs rá szükség. Ha úgy alakul, hogy üzlethelyiséget is tudunk nyitni, akkor esetleg elképzelhető, de jelenleg még nem szerepel a terveink között. Kóstolókat eddig is szerveztünk és ezután is fogunk szervezni más városokban is.

Kovács Réka Fruzsina