Önállóan forgalomképes blokklánc-alapú kriptovalutát hozott létre a víz világpiaci kereskedelmére alapozva a pécsi Futuraqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt.
A watereum (wrm) elnevezésű kriptovalutából 10 milliárd digitális utalványt (token) generáltak – írta közleményében a 2011-ben alapított, 107 millió forint jegyzett tőkéjű, szinte teljes egészében magyar tulajdonú, mintegy 1500 – többnyire kisbefektető – részvényessel rendelkező Futuraqua.
A társaság az önállóan forgalomképes token különlegességének nevezi, hogy az vagyoni értékű jogot tartalmaz. Egy egységnyi watereum felhasználásával egy liter ivóvíz vásárolható a Futuraquatól. A cég távlati célja a most létrehozott blokklánc-alapú vízkitermelési kvóták közösségi értékesítésének lehetővé tétele a token-értékesítéssel.
A digitális utalványokat többlépcsős értékesítési rendszerben kínálják majd eladásra, azokat hagyományos fizetőeszközökért cserébe lehet megvásárolni. Elsőként befektetőik és részvényeseik számára lesz hozzáférhető, majd a külső befektetőknek ajánlják ki a tokeneket.
A digitális utalványok áráról még nem döntött a Futuraqua igazgatósága – mondta el Fodor István, a társaság elnöke. A kibocsátott 10 milliárd darab token ivóvíz-fedezete a Futuraqua által idén 70 millió forintért megvásárolt Szekszárdon található vízbázis lesz. A közlemény szerint a vízműtelepen hét vízkút található, ezek közül kettő mélyfúrású kút, összesített vízhozamuk 2850 liter percenként.
„Az elvégzett vízvizsgálatok és hatósági szakvélemények alapján (.) a kút vize szigorú feltételek mellett ugyan, de akár ásványvízzé is minősíthető” – közölték. A két mélyfúrású kút termelési volumene a cég szerint alkalmas arra, hogy 4-6 éven belül a teljes kibocsátott watereum-mennyiség tulajdonosai ivóvízhez jussanak.
Fodor István ennek részleteiről azt mondta: társaságuk az ivóvizet – más nyersanyagokhoz hasonlóan – elsősorban befektetési céllal értékesíti, ugyanakkor lehetőséget biztosítanak a vízmennyiség átvételére. „Az ivóvízbe fektetni kívánók számára lehet pénzügyi alternatíva a digitális utalvány” – fogalmazott.
Fodor István beszámolt arról, hogy a Futuraqua 2016-ban 8 milliós, tavaly 1 millió forintos árbevételt ért el, a cég működése az elmúlt két esztendőben veszteséges volt. A társaság elnökének várakozásai szerint a kriptovaluta létrehozásával idén már nyereséges lehet a társaság. A teljes token-mennyiségnek csak egy részét tervezi értékesíteni a Futuraqua 2018-ban, amiből legalább 20-30 millió forintos árbevételt és nyereséges éves gazdálkodást remél a vállalat – közölte.
A blokklánc-technológia (blockchain technology) egy módszer, amelynek alkalmazásával lehetővé válik különböző értékek és adatok egyszerű cseréje. E technológia segítségével létre lehet hozni digitális fizetőeszközt, így a bitcoin és más kriptodevizák mögött is ez a módszer áll, ám a blokklánc lehetőséget teremt például közvetítők nélküli fizetésekre és átutalásokra is. Pénzmozgatás esetén a tranzakciók történetét egymástól független és egyenrangú számítógépek tartják nyilván és bővítik tovább, és ezekhez bárki csatlakozhat. (MTI)