Fiataloknak szánt lakások építésére vesz fel kölcsönt Románia, a projekt kivitelezésével az Országos Lakásügynökséget (ANL) bízzák meg. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra hívja fel a figyelmet, hogy országos szinten egységes projekt helyett a helyi igények figyelembevételével kellene bővíteni az otthonok számát.

A polgármester szerint az ANL-program éppen ezen hiányosságok miatt eddig sem működött hatékonyan. Klaus Johannis államfő a múlt héten hirdette ki a Románia és az Európai Tanács fejlesztési bankja közötti megállapodásra vonatkozó törvényt – írja a Krónika.

A kormány tájékoztatása szerint összesen nettó 250 millió eurót szánnak lakásépítésre, ennek 70 százalékát hitelből fedezik. Az összeg többi részét a regionális fejlesztési minisztérium állja saját forrásaiból. Az ingatlanokat 35 év alatti személyek, illetve családok bérelhetik ki.

Antal Árpád polgármester elsősorban azt kifogásolja, hogy a projekt nem veszi figyelembe a helyi igényeket – a lakhatási feltételek, az árak és a városrendezés szempontjából sem. Az elöljáró a Krónikának elmondta: a helyi önkormányzatokra kellene bízni, hogy milyen ingatlanokat építenek, „nem helyes, hogy Konstancától Nagybányáig, városokon és falvakon ugyanazokat a sárga és kék feliratos egyentársasházakat húzzák fel”.

„A típusterv olcsóbb, de legalább hat–hét változatot kellene elkészíteni, hogy helyi szinten lehetőség legyen választani” – magyarázta a városvezető.

A polgármester azt is bírálta, hogy az ANL-lakások ára köszönőviszonyban sincs, és nem volt soha a piaci árakkal, az eltérés annál nagyobb, minél kisebb egy település. „Ezt úgy oldották meg, hogy megtiltották ezeknek a lakásoknak az eladását, a bér nagy része pedig a fejlesztési minisztériumhoz került. Ez egy újabb központosító intézkedés” – vélekedett Antal Árpád.