Túlszámlázás miatt újabb szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök Budapest belvárosában. Huszonegy alkalmazottat előállítottak, közülük ötöt őrizetbe is vettek.

Az V. kerületi rendőrkapitányság nyomozói a társszervekkel együttműködve akciót tartottak a belvárosi szórakozóhelyen, mert információjuk volt arról, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is túlszámláztak – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)  közleményében. 

A rendőrök a szórakozóhelyről előállítottak 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt a kerületi rendőrkapitányságra, és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az akciót négynapos felderítő munka előzte meg, a nyomozók megállapították, hogy október 15-e és 19-e között négy külföldi férfitől több mint 2,5 millió forintot csaltak ki az V. kerületi szórakozóhelyen. 

Kiemelték: előfordult olyan eset, hogy egy vendég a valós 52 360 forintos fogyasztása helyett 1 030 733 forintot fizetett, vagy olyan, hogy az alkalmazottak elkábították a vendéget, és amikor a férfi elaludt, elvették a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját az abban lévő készpénzzel együtt.

Az V. kerületi rendőrkapitányság az ügyben üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indított eljárást az előállított alkalmazottakkal szemben, akik közül három lengyel nőt és két magyar férfit őrizetbe vettek, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. (MTI)

Fotó forrása: brfk.hu