Home Gazdaság Bevezették az STRT Holding részvényeit a BÉT Xtend piacára

Bevezették az STRT Holding részvényeit a BÉT Xtend piacára

0
Bevezették az STRT Holding részvényeit a BÉT Xtend piacára

A jelképes csengetéssel elindult a kereskedés az STRT Holding Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán.

Az STRT Holding korai fázisú startupokba fektet be. A céget 2022-ben alapította Balogh Péter, valamint hat másik befektető.

Az STRT Holding az idén a harmadik cég, amely tőzsdére lépett az Xtend kategóriában.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója elmondta: míg a BÉT a befektetők és a vállalatok között épít hidat, az STRT a tőkepiacok és a startup világ között teszi ugyanezt.

A társaság alapító-ügyvezetője elmondta: a tőzsdei bevezetés előtt 1,15 milliárd forintos zártkörű tőkeemelést hajtottak végre, amely az Xtend piac történetében a legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, intézmények részvétele nélküli tőkebevonás volt. A részvényeket több mint 70 magánbefektető jegyezte le. A befektetések mellett oktatási tevékenységet is végeznek, idén mintegy 600 cégvezető vett részt a képzéseken.

A társaság célja a startup portfolió növelése és szélesítése, amely további forrásbevonást igényel. A tervek szerint 2024-ben a BÉT standard kategóriájába jutva terveznek újabb kibocsátást. Elsősorban olyan, még nagyon korai fázisban lévő, főleg technológiai cégeket keresnek, amelyek „nagyon nagyra nőhetnek”, nagy értékteremtő képességgel rendelkeznek. A befektetések értéke 20-30 millió forint körül alakulhat. Tízéves távlatban mintegy ezer aktív befektetéssel számolnak.

A magyar startup ökoszisztémában nagy növekedési lehetőségek rejlenek, a piac tízéves időtávon belül akár tízszeresére növekedhet – mondta.

Kiemelte: az STRT célja, hogy első körben a hazai, majd a régiós piacon is a legismertebb, legtöbb jó befektetéssel rendelkező céggé váljon.

Balogh Péter szerint a tőzsdei bevezetés azért is jelent előnyt, mert így nincs nyomás a cégekben lévő befektetések eladására (exit).

Az STRT Holding részvényeinek 44,33 százaléka Balogh Péter, 16,43 százaléka Balogh-Mázi Mária kezében van. A fennmaradó részvényeken magánbefektetők osztoznak.

(Forrás: MTI)