A SunDell Estate Nyrt. ingatlanbefektetési társaság törzsrészvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)standard kategóriájába hétfőn.

A BÉT közleménye szerint 1 millió darab, egyenként 100 forint névértékű SunDell törzsrészvény (Ticker: SUND) került bevezetésre a standard kategóriába, amely immár 16 kibocsátót számlál.

A bevezetéshez kapcsolódó ünnepélyes csengetés rendezvényt az érdeklődők a koronavírus-járvány miatt, az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan digitális formában, a BÉT Facebook-oldalán kísérhették figyelemmel.

A SunDell Estate tevékenysége a saját tulajdonú ingatlanok adásvételétől, bérbeadásától és üzemeltetésétől kezdve az épületépítési projektek szervezésén, az ingatlankezelésen és építményüzemeltetésen át a vagyonkezelésig terjed. A társaság a 2018-as alapítást követően 2019-ben már 7,67 milliárd forintos árbevételt, illetve 1,99 milliárd forintos adózott eredményt ért el. 2019 januárja óta szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozásként tartják számon a vállalatot, így az idei év elsődleges célja e folyamat lezárása, azaz a szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakulás a SunDell Estate számára – közölte a BÉT.

A szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) egy külföldön meghonosodott, Észak-Amerikában és Európa több országában REIT néven ismert vállalkozási forma, amelyet Magyarországon a 2011. évi CII. törvény szabályoz. Olyan tőzsdén jegyzett ingatlanvállalatokat jelöl, amelyek különböző adóelőnyöket élveznek, cserébe viszont számos kritériumnak kell megfelelniük. Egyebek között meghatározott tevékenységi körrel, 5 milliárd forint induló tőkével és megfelelő mértékű, legalább 25 százalékos közkézhányaddal kell rendelkezniük, eredményük nagy részét pedig osztalékként kell kifizetniük, kivéve, ha a részvényesek ennek ellenkezőjéről döntenek.

A Budapesti Értéktőzsdén jelenleg három SZIT papírjával lehet kereskedni: a Graphisoft Park SE, a BIF Nyrt. és a Finext Nyrt. részvényeivel – közölte a BÉT.

(Forrás: MTI)